Nagymegyer és Bős is óvatos a gyerekekkel, csak húsvét után nyitnak az iskolák

2021. március 26. - 12:37 | Régió

A Dunaszerdahelyi járás két nagyobbik városában, Dunaszerdahelyen és Somorján már ezen a héten megnyitottak az alapiskolák alsó tagozatai, a két kisebbik városban viszont még úgy érezték, jobb óvatosnak maradni.

Nagymegyer és Bős is óvatos a gyerekekkel, csak húsvét után nyitnak az iskolák
Archív felvétel - Cséfalvay Á. András

„Femértük a múlt héten, hogy mekkora az érdeklődés, és a 308 alsó tagozatos diákunkból kb. 250 szülei jelezték, hogy jönnének. Hétfőn 238-an jöttek végül, kedden viszont már 245-250 körül volt a létszám” – fejtette ki kérdésünkre Nagy Árpád, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola igazgatója.

A fennmaradó 50-60 diák is visszatérhet az iskolapadba, ha szüleik teljesítik a feltételeket, tehát legalább egyikük rendelkezik egy hétnél nem régebbi negatív koronavírusteszttel, és kitöltik a szükséges becsületbeli nyilatkozatot.

Nagy Árpád elmondta, hogy akik otthon maradtak, azok pillanatnyilag nem részesülnek online oktatásban. „Úgy kell elképzelni, mint amikor beteg a gyermek. A tanítók megtartják az óráikat az iskolában a diákoknak, az otthon maradottaknak pedig elküldik a házi feladatokat, így pótolhatnak. Osztályonként szerencsére csak 2-3 gyerekről van szó átlagban” – emlékeztetett.

Az igazgató elárulta, hogy amikor végigjárta az osztályokat és a visszatérő gyerekeket, úgy látta, mindenki örült, hogy újra iskolába jöhetett. „Hiányzott nekik a közösség, és ez hosszú távon nem egészséges sem a gyereknek, sem a pedagógusnak” – húzta alá.

Nagymegyeren, és a környező falvakban, valamint Bősön is ugyanakkor elhalasztották az iskolanyitást, a pillanatnyi tervek szerint húsvét utánra.

Holényi Gergő polgármester kifejtette, hogy a környező falvakkal, Ekeccsel, Csilizradvánnyal, Csilizpatassal, Csiliznyáraddal, Alistállal és Padánnyal alakítottak egy platformot, és ezen belül megegyeztek az óvoda- és iskolanyitás üteméről. „Hétfőn első lépésben csak az ovikat nyitottuk ki Nagymegyeren, és ez érvényes azokra a falvakra is, ahol van ovi. Ha minden rendben lesz, húsvét után megnyitnánk az alapiskola első és második évfolyamát, majd 1-2 héttel később a harmadikat és a negyediket” – magyarázta.

A magyar óvodát látogató mintegy 160 gyermekből ezt a hetet kb. 130-an kezdték el, a szlovák tannyelvű oviba pedig 85-ből kb. 60-an mentek. „Hoztunk olyan szabályt is, hogy oviba csak úgy engedjük a gyerekeket, ha a szüleik, illetve a velük egy háztartásban élő személyek, illetve olyan hozzátartozók, akik hozzák őket oviba, leteszteltetik magukat” – szögezte le Holényi.

Hasonlóképp óvatosak Bősön. Fenes Iván polgármester elmondta, hogy ezen a héten ugyancsak az ovikat nyitották ki, viszont előfordult olyan is, hogy az egyik napon az egyik oviba csak kettő gyermeket vittek a szüleik. Véleménye szerint a döntést a szülők is támogatták, noha úgy véli, mindenki akaratának nyilván nem lehet megfelelni.

„Az óvatosság még senkinek nem ártott” – fogalmazott.

(SzT)