Nagymegyer mellett a 63-ason, Somorjánál az R7-esen történt baleset a ködben!

Több baleset is történt a csütörtök reggeli ködben a Dunaszerdahelyi járás különböző pontjain.

Nagymegyer mellett a 63-ason, Somorjánál az R7-esen történt baleset a ködben!
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Az eddigi információink szerint fél kilenc körül Nagymegyer határában, a Slovnaft benzinkútnál ütközött két személykocsi frontálisan. Az autókban összesen hárman ültek. Előzetes információink szerint mindannyian ki tudtak szállni a roncsokból, miközben az egyik autó füstölögni kezdett. Lelkes István, a járási tűzoltóság igazgatója a balesettel kapcsolatban közölte, hogy a balesetnek két sérültje volt, állapotuk nem életveszélyes, de ennél többet nem tudni.

Baleset történt az R7-es gyorsforgalmi Dunaszerdahely felé vezető szakaszán is, Somorja és Sárosfa között. Itt egy oxigént szállító tartálykocsi és egy BMW személykocsi ütköztek. A törmelékek szétszóródtak az úttesten, a BMW csúnyán összetört, de a csodával határos módon senki nem sérült meg. A tehergépkocsi üzemanyagtartálya károsodott, kifolyt némi üzemanyag az úttestre, ezt a tűzoltók semlegesítették, az oxigéntartály viszont nem sérült - árulta el Lelkes István, aki maga is kiment a helyszínre. 

Ide egyébként Dunaszerdahelyről vezényeltek két rohamkocsit, mivel a somorjaiak egy korábbi Doborgaz közelében történt baleset helyszínéről tartottak visszafelé. A Dunacsún felé vezető úton egy autó karambolozott, személyi sérülés nem történt. Odafele a tűzoltók a komppal még át tudtak kelni a Dunán, közben viszont olyan sűrű lett a köd, hogy leállították a kompot, így visszafelé kerülniük kellett Bős felé.

(parameter)