Nagymegyeren óévet búcsúztatnak a futók és a kocogók

2015. december 28. - 22:18 | Sport

Szerdán hetedszer rendeznek óévbúcsúztató futóversenyt Nagymegyeren.

Nagymegyeren óévet búcsúztatnak a futók és a kocogók
Szerdán Nagymegyeren immár hetedszer zajlik a futók és kocogók hangulatos óévbúcsúztatója (Fotó: Kovács Zoltán)

A Nagymegyeri Városi Önkormányzat és további szponzorok által támogatott hagyományos sportos óévbúcsúztatón a futók és a kocogók három versenytávon róják a métereket, kilométereket, a szervezők tíz korosztályban hirdetnek győztest.

A tíz éven aluliak 200 métert futnak, az idősebb gyerekek (10–14 éves korig) egy kört, azaz nyolcszáz métert teljesítenek. A többiek (15 évnél idősebbek, 15–18, 19–39, 39–49, 49–59, 60 évnél idősebbek) pedig öt kilométer után futnak célba. Nevezni a helybeli Szlovák Alapiskolában reggel kilenc órától lehet, a tanintézményben öltözők állnak a futók rendelkezésére. A gyerekeknél az első három helyezettet éremmel, az összes résztvevőt pedig csokoládéval, az 5 kilométeres táv korosztályonkénti, nemenkénti legjobbját serleggel, minden célba futót emlékéremmel jutalmaznak.

A rendezőgárda teával, forralt borral, frissítővel kedveskedik a futóknak, akik a számítógépes adatfeldolgozásnak köszönhetően magukkal vihetik az eredménylistát. A termálfürdőjéről nevezetes csallóközi városban rendezett hangulatos óévbúcsúztatón értesüléseink szerint a hazaiak és környékbeli futók mellett immár hagyományosan a magyarországi klubok képviselői is csatasorba állnak. A verseny, melynek idén első ízben lesz biciklis felvezetője, a legapróbbak megmérettetésével délelőtt tíz órakor rajtol el.

ái