Nagymegyeri szépkorúak gazdag éve

2017. február 22. - 19:46 | Régió

Ma délután, azaz február 22-én, szerdán, zenés farsangi mulatsággal és bállal egybekötött évzáró tagsági gyűlésre jött egybe 215 nagymegyeri nyugdíjas a művelődési központ nagytermében. 

Nagymegyeri szépkorúak gazdag éve
(A szerző felvétele)

Mint Varga Frigyestől, az egyesület elnökétől, valamint Kovács Katalintól, a nyugdíjasklub vezetőjétől megtudtuk, ilyen nagy számban már régen jelentek meg a korábbi esztendőkben az előző év mérlegét megvonó tanácskozásokon, pedig azokat is igyekeztek szórakozással színesíteni.

De akkor is szép ez a szám, ha figyelembe vesszük, hogy 30 új taggal gyarapodott a nyugdíjas-egyesület, és 270 taggal a legnagyobbak közé tartozik a Dunaszerdahelyi járásban, és hogy tulajdonképpen valamilyen alkalomból szinte havonként szerveznek ugyanitt, vagyis a művelődési központ nagytermében sok nyugdíjast vonzó összejövetelt.

Ezek közül Varga Frigyes kiemeli a regionális nyugdíjas-találkozót, ám a nyugdíjasklub épülete is kicsinek, kevésnek bizonyul az utóbbi években, annyi a különféle kisebb-nagyobb rendezvény. Népdalkör működik Kéknefelejcs néven, 20 éve éppen, tánccsoport négy éve Szivárvány néven, melyek fel is léptek a mostani találkozón; a sakk-kör tavaly ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját, ebből az alkalomból nagy nemzetközi tornát rendeztek 62 versenyzővel.

Sokáig tartana sorolni az egymástól csak formálisan különböző, valójában azonban egy közösséget alkotó egyesület és klub tevékenységét, melyből az utazások sem maradnak ki, és szívesen együttműködnek más helyi szervezetekkel. Van tehát mit értékelni, van tehát mit nagy közösségben ünnepelni.

(bodnár gy.)