Az egyik ügyben ugyan vádemelési javaslat született, de a testület cselekedett.
Az egyik ügyben ugyan vádemelési javaslat született, de a testület cselekedett.
Több intézkedést is jóváhagytak, amellyel beavatkoznak a városvezetés kritikus pontjaiba.
A hétvégén nyílt napot tartottak a nagymegyeri termálfürdőben.
Ügyészi óvások érkeztek a városi hivatalhoz.
Semmivel sem lett viszont kevésbé összeesküvéshívő.
A nyár témája Nagymegyeren a termálfürdő, illetve a helyi szállásadók csatározása.
Az egész elején még a rendőrök is jelen voltak, és feljelentéseket is fel kellett venniük.
Nagymegyeri szállásoltatók vs. Holényi & Machala. Sokadik rész.
Szerdán reggel több képviselő és civil járt a hivatalban.
A férfi azt állítja, barátnője kerti házában találta.
A semleges Svájc törvényei tiltják fegyverek exportálását aktív konfliktusövezetekbe.
4,1 millió euró értékben.
A magyar kormányfő az orosz „Dicsőség és becsület” rend I. fokozatát kapta tőle.
Luxemburgban a legkisebb az infláció mértéke.
Máshol és mást építene az egészségügyi minisztérium, mint amit tervezett.
Az új mentőszolgálati járművet a városban tesztelik.
A nyár folyamán nagy változáson mehet keresztül a pozsonyi együttes kerete.
A színész állítólag olyan gyógyszereket szed, amelyek meddőséget okoznak.
A maradványokat egy mexikói erdei kilátó alatt, egy szurdokban találták meg.
A parlamenti ciklus kezdete óta megszűnt az ĽSNS és a Za ľudí frakciója.