Nagymihályban kezdi az új idényt a DAC - íme, a sárga-kékek menetrendje

A DAC az utolsó előtti júliusi hétvégén kezdi meg szereplését a 2021/22-es idényben, méghozzá Nagymihályban; az első hazai mérkőzésen egy héttel később az újonc Liptovský Mikulášt fogadja.

Nagymihályban kezdi az új idényt a DAC - íme, a sárga-kékek menetrendje
Fotó: Cséfalvay Á. András

Az európai kupaszereplés kivívásáért folyó play-off és a kiesés elkerüléséért zajló selejtező végleges válasszal szolgált az új bajnoki idény menetrendjével kapcsolatos, még fennmaradó kérdéseire. Az Európa Konferencia-ligáért folytatott play-off győztese, a Žilina a sorsolás szempontjából megőrizte a négyes számú pozícióját, akárcsak a Senica a tizenegyest, míg a 12-es szám az újonc Liptovský Mikulášé lett.

A mérkőzések pontos dátumát és kezdési időpontját immár hagyományosan több dolog is befolyásolja, mint például a Fortuna Liga klubjainak európai kupaszereplése és a televíziós közvetítések.

Az új bajnoki idény július 24-25-én veszi kezdetét. A 2020/21-es szezon végleges táblázatának második helyezettjeként a DAC a 10. pozícióban végzett együtteshez látogat. Ez pedig az MFK Zemplín Michalovce.

A második fordulót egy héttel később rendezik (július 31. – augusztus 1.), amikor is az újonc MFK Tatran Liptovský Mikuláš gárdáját fogadják Dunaszerdahelyen.

Ezt két idegenbeli fellépés (a Sereď és a Senica ellen) követi, a szezon első válogatott mérkőzések miatti szünet előtt még odahaza a Trenčín, míg idegenben a Pohronie ellen lépnek pályára.

Az alapszakasz első felében a sárga-kékek odahaza fogadják két legnagyobb riválisukat. A DAC-Slovan rangadóra közvetlenül a szeptemberi válogatott szünet után, a 7. forduló keretén belül kerül sor (szeptember 11-12-e), a Spartak Trnava pedig két héttel később látogat Dunaszerdahelyre.

A nyitófordulók pontos menetrendje a jövő hét folyamán, a Ligás Klubok Uniója Elnökségének jóváhagyását követően lesz ismert. Az októberi válogatott szünetig (tehát a 10. fordulóig) 19 óra a hivatalos kezdési időpont, ezt követően november közepéig (a 14. fordulóig) 17 óra, majd az ősz végén 14 óra. A szezon őszi fele december harmadik hétvégéjén a 19. fordulóval zárul. 2022 tavasza februárban indul a 20. forduló összecsapásaival.

Bár az UEFA hivatalos honlapja szerint továbbra is az 1. selejtezőkörében kapcsolódik be a DAC az Európa Konferencia-ligába, minden jel arra mutat, hogy csak a 2. körben kell pályára lépnie. Ezeket a meccseket július 22-én és 29-én rendezik (a június 16-i sorsoláson derül fény az ellenfél kilétére), ezért a sárga-kékek első két fordulóban abszolvált bajnoki mérkőzéseik vasárnapra tolódnak. Hasonló forgatókönyv várható a 3. fordulóban is, méghozzá függetlenül az EKL-ben elért eredménytől, mivel a Zlaté Moravce és a Sereď akkor otthon lépnek pályára. Ezért az áttekintésben az első 3 játéknap mellett vasárnapi időpontot adtak meg.
 

A DAC mérkőzéseinek menetrendje a Fortuna Liga 2021/22-es idényének őszi felében:

1. forduló, 25.7.2021: Michalovce-DAC
2. forduló, 1.8.2021: DAC-Liptovský Mikuláš
3. forduló, 8.8.2021: Sereď-DAC
4. forduló, 14.8.2021: Senica-DAC
5. forduló, 21.8.2021: DAC-Trenčín
6. forduló, 29.8.2021: Pohronie-DAC
7. forduló, 11.9.2021: DAC-Slovan
8. forduló, 18.9.2021: Ružomberok-DAC
9. forduló, 25.9.2021: DAC-Spartak Trnava
10. forduló, 2.10.2021: DAC-Zlaté Moravce
11. forduló, 16.10.2021: Žilina-DAC
12. forduló, 23.10.2021: DAC-Michalovce
13. forduló, 30.10.2021: Liptovský Mikuláš-DAC
14. forduló, 6.11.2021: DAC-Sereď
15. forduló, 20.11.2021: DAC-Senica
16. forduló, 27.11.2021: Trenčín-DAC
17. forduló, 4.12.2021: DAC-Pohronie
18. forduló, 11.12.2021: Slovan-DAC
19. forduló, 18.12.2021: DAC-Ružomberok

Megj.: a hivatalos játéknapok időpontja a csapatok európai kupákban való szereplése és a televíziós közvetítések miatt változhat.


(dac1904.sk)