Nagyobb mértékben növekedhet a tengerek vízszintje, mint azt eddig gondolták

2017. május 12. - 11:12 | Tech

A Norddeutsche Rundfunk (NDR) német televízió a német közlekedési minisztérium számára készült belső jelentésre hivatkozva csütörtökön közölte, hogy a tengeri hajózással és hidrográfiával foglalkozó hatóság (BSH) attól tart, hogy az ENSZ klímatanácsának a tengerszint emelkedésére vonatkozó eddigi előrejelzései túl optimisták voltak.

A hatóságok aktuális klímatanulmányokat értékelve jutottak erre a megállapításra. A BSH arra figyelmezteti a közlekedési minisztériumot, hogy “úgy tűnik, nem kizárható, hogy az évszázad végéig egy méternél jóval nagyobb mértékben, akár 1,7 méterrel is megnövekedhet a tengerek vízszintje.

A partvédelem érdekében ezért az eddigi intézkedéseket módosítani kell, emellett újakat kell elrendelni. Ha az északi- és déli-sarkvidék jégtáblái leomlanak, akkor még nagyobb tengerszint-emelkedés is elképzelhető – közölte a BSH. Az országok azonban még mindig az ENSZ klímajelentése alapján tervezik intézkedéseiket. A legfrissebb, 2013-ból származó ilyen jelentés szerint a legpesszimistább esetben 52-98 centiméterrel növekedhet a tengerszint 2100-ig.

(MTI)

Címkék: vízszint