Nagyon sok szülő jelezte, hogy önkéntes alapon letesztelné a gyermekét otthon

2021. augusztus 31. - 11:59 | Belföld

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter szerint nagyon sok szülő jelezte, hogy önkéntes alapon letesztelné a gyermekét a tanévkezdés apropóján otthon elvégezhető antigénteszttel.

Nagyon sok szülő jelezte, hogy önkéntes alapon letesztelné a gyermekét otthon
Fotó: TASR

Az oktatásügyi miniszter pontos számadatokkal egyelőre nem tudott szolgálni, de azt mondta, nagyon nagy volt az érdeklődés az önkéntes otthoni tesztelés iránt.

Mint ismert, a koronavírusteszt nem lesz feltétele az iskolakezdésnek, akik azonban mégis szeretnék, hogy gyereküket leteszteljék, az iskolák rendelkezésére áll majd gargalizálós PCR-teszt. Ezen kívül az alap-, közép- és speciális iskolákban szülői érdeklődés esetén antigénteszteket is biztosítanak, amelyeket mindenki otthon végezhet el.

„Nagyon örülök a szülők felelősségteljes hozzáállásának, és annak, hogy azt szeretnék, az iskolák minél hosszabb ideig nyitva tartanának. Elkülönítettük az első kétmillió tesztet, amelyből már kiosztottuk az első csomagot. Többet egyelőre nem tudtunk szállítani a járási hivatalok kapacitása miatt” – mondta a miniszter, majd hozzátette, ahogy szállítják a teszteket, úgy érkeznek is az újak. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy fedezzük a teljes igényt” – tette hozzá.

A minisztérium azt javasolja, hogy a tesztet hétfőn, valamint csütörtökön reggel iskolakezdés előtt végezzék el.

Minden gyerek, akinek a szülője jelezte a tesztelés iránti igényt, 25 tesztből álló csomagot kap. Pozitív eredmény esetén értesíteni kell a gyermekorvost, aki minden szükséges lépésről tájékoztat.

A gargalizálós PCR-tesztelés a tervek szerint szeptember 2. és 5. között zajlik majd az iskolákban, ez iránt megközelítőleg 80 ezren jelezték az igényüket.

Kapcsolódó cikkek:


(TASR/para)