Nagyon sokan megbánták azt a szakot, amit fiatalon tanultak - mutatjuk, ma hol helyezkednének el a legtöbben
Szlovákia lakosságának majdnem fele, 49 százaléka ma teljesen más szakot választana, mint amit fiatal korában tanult - derült ki a Go4insight júliusi felméréséből.

A megkérdezettek 19 százaléka csak egy picit eltérő szakot választana, az emberek egyharmada pedig teljesen elégedett azzal, amit tanult.
Ha a szlovákok ma újra megválaszthatnák a középiskolai vagy egyetemi tanulmányi területüket, leggyakrabban az egészségügyi szakmát választanák. A második legnépszerűbb újra választott szakterület a programozás és az informatika”
– tette hozzá a Go4insight.
A korcsoportok szerinti felosztásban is eltérő válaszokkal találkozhatunk. A legfiatalabbaknak, akik nemrég hagyták el az iskola kapuját, ha újra szakot kéne választaniuk, leginkább az informatika, a menedzsment, a közgazdaságtan felé fordulnának. A középkorúak az egészségügyben, az informatikai szektorban, illetve elektrotechnikusként helyezkednének el. A legidősebb generáció szintén az egészségügyben találná meg a helyét, de az építészet és a pedagógia felé is kacsintgatnak.
A megkérdezettek leginkább azt sajnálják, hogy nem tanultak meg eléggé egy idegen nyelvet, illetve, hogy kevés hasznos tudást halmoztak fel az informatika terén.
A válaszadók 5 százaléka ma már bánja, hogy fiatalkorában nem szánt elég időt a tanulásra.
A felmérést júliusban készítettek, 1000, 15 és 79 év közötti válaszadó bevonásával.
(TASR)