Nagypakán futással, mozgással köszöntötték a 2020-as évet

2020. január 2. - 16:58 | Sport

Több mint nyolcvan résztvevője volt a Három Paka névre keresztelt sportos újévköszöntő hatodik felvonásának.

Nagypakán futással, mozgással köszöntötték a 2020-as évet
Lelkes Vince felvételei (A többi fotóért KATT a képre)

A felső-csallóközi településen szakítva a korábbi évek forgatókönyvével ezúttal nem klasszikus futóversennyel köszöntötték az új esztendőt. A nagypakai önkormányzat és a helyi önkéntes tűzoltó szervezet közösségi rendezvényén időt nem mértek, győzteseket nem hirdettek.

A résztvevők futva, kocogva, a kerékpár nyergében, vagy túrabottal a kezükben sétálva abszolválták az útvonalat, mely szimbolikusan a község mindhárom történelmi részét – Nagy-, Kis- és Csukárpakát – érintette.

A legedzettebbek kétszer is lefutották az 5 kilométeres távot, a legtöbben azonban egy kört teljesítettek. A szervezők mindenkit győztesként fogadtak a rajt és a cél helyszínén, a nagypakai Szent László templom előtti térségen. Minden jel arra utal, hogy jövőre újra verseny formájában zajlik a sportos újévköszöntő.

(ái)