Nagyszabású történelmi nap a Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában Nagymegyeren

2018. április 16. - 10:50 | Régió

Első alkalommal a Magán Szakközépiskola történelmi napot a nagymegyeri művelődési központban, melynek témája a II. világháború volt.

Nagyszabású történelmi nap a Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskolában Nagymegyeren

A rendezvény megálmodása múlt év decemberére tehető, amikor a szakközépiskola történelem szakos pedagógusai közös egyeztetéssel támogatták a vetélkedős nap megvalósítását, mondván, hogy a heti történelemórák száma nem teszi lehetővé, hogy a diákokkal kellőképpen tudják boncolgatni a történelmi témákat. Berényi Renáta, az iskola igazgatója maximálisan támogatta a rendezvény megvalósítását és külön kérte, hogy a szakközépikola minden kihelyezett részlegről - Nagymegyer, Bátorkeszi, Hidaskürt - a történelem szakos tanárok és az iskola diákjai is jelen legyenek a rendezvényen.

A tanulók a versenyre önként jelentkeztek, a témákat a pedagógusok választották ki és osztották szét. A diákok a saját kreativitásukat, elképzeléseiket használták fel a beszámolók elkészítéséhez.

A versenyzők prezentációi után Vitéz Frankó Endre nyugalmazott II. világháborús vadászpilóta előadása következett, aki Hochstein András kíséretével érkezett. Endre bácsi elmesélte a gyerekeknek, hogyan vált vadászpilótává, milyen volt egy éles bevetés, és hogy mit csinált a háború után.

Az iskola meghívását elfogadta a Zselízi Repülőklub is. Nagy H. Tamás és Lelkes Sándor a második világháborús vadászgépekről tartott előadást.

Nem maradhatott a rendezvény kiállítás nélkül sem, Kovács Róbert apácaszakállasi műgyűjtő önzetlenül és nagy örömmel elhozta és bemutatta az I. és II. világháborús időszakból származó tárgyait, amit a diákok megtekinthettek.

A versenyzőket zsűri értékelte, amely úgy határozott, hogy az első három helyezetten kívül két különdíjat is kioszt.

Az első helyezett Poroknovec Erik lett a szakközépiskola hidaskürti részlegről, aki dr. Mengele kísérleteit dolgozta fel, illetve Leningrád ostromát is előadta. Őt a második helyen követte Kun Vince a bátorkeszi részlegről, aki részletesen dolgozota fel Pearl Harbor eseményeit. A dobogó harmadik fokára Ferenczy Viktória állhatott fel a nagymegyeri részlegről, ő az ardenneki ütközetről készített beszámolót.

A zsűri különdíjban részesítette Vrábel Gergelyt, aki a Don-kanyar történetét dolgozta fel, és érdekes tárgyakat is bemutatott előadása során. A másik különdíjazott egy lánycsapat lett, melynek tagjai - Szutyányi Tamara, Habán Veronika és Búza Vivien - Anna Frank naplóját mutatták be.

A bizottságot és a diákokat is meglepetésként érte, hogy a Zselízi Repülőklub a nyerteseket egy-egy ingyenes sétarepüléssel jutalmazta meg, majd Endre bácsi külön gratulált Poroknovec Eriknek.

Darnai Bálint, a történelmi nap főszervezője köszönetet mondott Kilácskó Timea történelem szakos tanárnak, hiszen a projektet ketten indították el, továbbá köszönet illeti Lábský Huszár Katalin tanárnőt, Rácz Kálmán, Balódi István és Kolek János történelem szakos kollégákat a felkészítésért és az áldozatos munkájukért.

(parameter)