„Nagyszerűen tudunk együtt alkotni“ – Eperjes Károly a Komáromi Jókai Színházban

2021. február 12. - 08:42 | Kultúra

Mint azt már korábbi írásunkban is említettük, Eperjes Károly jelenleg a Vén bakancsos és a fia, a huszár című darabon dolgozik a Komáromi Jókai Színházban. Eddigi tapasztalatairól és a készülő darabról kérdeztük a művészt.

„Nagyszerűen tudunk együtt alkotni“ – Eperjes Károly a Komáromi Jókai Színházban
Fotó: Milan Drozd

A vírushelyzet és a korlátozások okozta viszontagságokról a következőképpen nyilatkozott:

„Rendezni ugyanolyan, mint máskor. Ez olyan, mint mikor valaki betegség vagy baleset miatt kiszáll. Van egyfajta covid-tapasztalatom, mert a Rómeó és Júliát rendeztem egy évvel ezelőtt és a járvány miatt le kellett állni a próbafoylamattal. Szeptemberben mutattuk be és néhány színészt cserélni kellett. Itt csak elkezdtük az olvasópróbákat, de utána én másodszor is covidos lettem, meggyógyultam, aztán a társulatban kapták el színészek. Ez miatt nem tudtuk folytatni.“

Mindazonáltal a rendező szerint nem csak negatív hatásai vannak a világjárványnak a színház világában:

„A színházban jelen pillanatban minden a miénk, este nincs előadás, egész nap próbálhatunk. Én úgy látom, mindenki nagy örömmel, jó hangulatban és jó energiákkal dolgozik.

Szépen dolgoznak a kollégák és a zene is nagyon jó – tehát van előnye a covidnak. Nagyon jó tempóban haladunk.“

A darab a népi commedia dell'arte stílusában készül, ami a romantikus színház és a commedia dell'arte ötvözete. Eperjes Károly szerint a Liliomfi, illetve a Falu hossza előadásokat idézi a legjobban, ezek adták meg az irányt:

„Ezt élőben kell nézni, ez élő, natúr népzene. A magyar népi színjátszás legjava - ezt céloztuk meg. Ünnep és nagy öröm. Sokat fognak könnyezni, röhögni az emberek. Gál Tamás igazgató úr azt kérte tőlem, hogy csináljak egy olyan népszerű, jó minőségű előadást, amit nem csak Komáromban hanem a Csallóközben, Felvidék más tájain, Kelet-Szlovákiában is játszhatunk, illetve ahol igényt tartanak rá.“

Jelenleg még nincsenek konkrét időpontok az előadáshoz, a próbafolyamat zajlik.

Hupka Adrián