A NAKA állítólag el akarta hitetni Zsuzsovával, hogy Kočner likvidáltatni akarja

A Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjainak ügyvédei azt állítják, hogy a NAKA megfélemlítette Alena Zsuzsovát.

A NAKA állítólag el akarta hitetni Zsuzsovával, hogy Kočner likvidáltatni akarja
Fotó: TASR

Egyre inkább bonyolódik a Kuciak- és a Basternák-gyilkosság ügye, a gyanúsítottak jogi képviselői ugyanis rendre panaszokat és egyéb bejelentéseket tesznek.

Nem tetszik nekik például, hogy állítólag a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) illetékesei nyomást gyakorolnak a Kuciak-gyilkosság egyik gyanúsítottjára, Alena Zsuzsovára. A Markíza úgy tudja,

a rendőrök azt akarják elhitetni a Zsuzsovával, hogy a gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marian Kočner likvidálni akarja.

Zsuzsová és ügyvéde azt állítja, miközben kísérik őt a kihallgatásokra, több rendőr is beszélni szokott hozzá, és olyanokat mondanak neki, hogy úgyis életfogytiglanit kap majd.

Éppen ezért Zsuzsová már többször is elutasította a vallomástételt, ügyvéde pedig azt szeretné elérni, hogy a korábbi kihallgatásokat ismételjék meg.

A NAKA vezetősége szerint számoltak a védekezés ezen formájával is, és megerősítették, hogy a panasztétetek és a bejelentések késleltetik a nyomozás folyamatát, a Basternák-gyilkosság ügyében mindenképp.

(tvnoviny.sk)