A NAKA kapcsolatba lépett a Sme megfélemlített szerkesztőjével

2018. június 1. - 18:59 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénteken kapcsolatba lépett a Sme napilap újságírójával, akit Marián Kočner vállalkozó állítólag megfélemlített. Ezt a rendőrség közölte a közösségi oldalán azzal, hogy az ügyet még vizsgálják.

A rendőrség szerint a NAKA - a sajtóértesülések alapján - vizsgálatot indított az ügyben. A rendőrök kapcsolatba léptek az érintett újságíróval, és jegyzőkönyvbe vették a történteket.

A Sme napilap azt közölte, hogy Kočner megfélemlítette az egyik riporterét, Valčeket, aki a Trend hetilap újságírónőjével, Zuzana Petkovával, egy Technopollal kapcsolatos ügyön dolgozott. A legújabb információk szerint Kočner fél millió euróhoz jutott hozzá. Az ügy miatt Kočner korábban Ján Kuciak újságírót is állítólag megfenyegette, akit később meggyilkoltak.

A vállalkozó, akit adócsalással is gyanúsítanak, nem reagált a szövegre, ehelyett olyan kérdéseket küldött az újságírónak, amelyek a személyes és intim szférájával kapcsolatosak. A legtöbb kérdés egészségügyi és családi jellegű, melyekhez nem lehet szabadon hozzáférni – magyarázta a Sme napilap.

Beata Balogová, a napilap főszerkesztője szerint Kočner ezzel arra utalt, hogy gyűjti az újságíró egészségéről és családi életéről szóló információkat, hogy ezeket nyilvánosságra hozhassa. Szerinte ez megfélemlítésnek számít. „A sajtószabadság elleni támadásról van szó” – jelentette ki Balogová.

Kuciak tavaly arra figyelmeztetett, hogy a Technopol nevű pozsonyi vállalat 20 millió eurós tulajdona gyanús körülmények között került olyan emberekhez, akik Kočnerhez közel állnak.

A Sme és a Trend szerint nem sokkal a Technopol átvétele után, a vállalat félmillió eurót küldött Kočner bankszámlájára. Az ügyet a rendőrség is vizsgálja, több gyanúsított is van. Kočner azt közölte a Pravda napilappal, hogy a neve összekapcsolása a Technopollal csupán „szkizoid kitaláció”.

TASR

Címkék: NAKA, Sme, Marián Kočner