A NAKA kihallgatta Kiskát a nyilvánosságra került videókkal kapcsolatban

2020. február 21. - 15:38 | Belföld

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója pénteken kihallgatta Andrej Kiska volt államfőt és a Za ľudí parlamenten kívüli párt elnökét a személyét kompromittáló, névtelen forrásból származó videókkal összefüggésben.

A NAKA kihallgatta Kiskát a nyilvánosságra került videókkal kapcsolatban
Fotó: TASR

A Veľký Slavkov-i telkek ügyével összefüggésben már két videó is nyilvánosságra került. A második felvételen Kiska és Michal Šuliga szerepel. Utóbbit a telkek ügyében folytatott perben tanúként hallgatták ki. A volt államfővel többek között a választások utáni, lehetséges forgatókönyvekről társalognak. A múlt héten közzétett első videóban Šuliga azt állította: Kiska tudta, hogy jogtalanul elbirtokolt földet vásárol. Ezen a felvételen a poprádi alvilághoz köthető Milan Reichel is szerepel.

Kiska még államfőként kényszerült pereskedni Ján Franc fogorvossal. A pert 2018-ban elveszítette. Miroslav Radačovský bíró a döntés indoklásában kijelentette: Kiska jóhiszeműen vásárolta a telket, és nem tudhatta, hogy jogtalanul elbirtokolt földterületről van szó.

A volt államfő az első videó közzététele után büntetőfeljelentést tett a poprádi ügyészségen hamis vádaskodás és rágalmazás miatt. Állítása szerint a felvétel megrendezett. Hozzátette: mindkét videó a Smer-SD lejárató kampányának a része. Robert Fico, a Smer-SD elnöke erre úgy reagált, hogy Kiska nem érdekli őt, és nem tud semmiféle videókról.


TASR

Címkék: NAKA, Andrej Kiska