A NAKA meggyanúsította az egykori smeres gazdasági minisztert, Peter Žigát

2020. december 17. - 09:28 | Belföld

Az Aktuality.sk úgy tudja, a Peter Pellegrini új pártjához átigazolt egykori smeres gazdasági miniszter, Peter Žiga ellen eljárást indított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA).

A NAKA meggyanúsította az egykori smeres gazdasági minisztert, Peter Žigát
Fotó: TASR

A lapnak ezt két, egymástól független forrás erősítette meg.

Peter Žiga jelenleg az újonnan alakult Hlas-SD tagja, máig parlamenti képviselő.

Žiga neve az utóbbi időben felmerült a Tisztítótűz (Očistec), valamint a Júdás fedőnevű rendőrségi akciók kapcsán.

A Denník N korábban arról írt, hogy Žiga még 2016-ban megkérte Norbert Bödör nyitrai vállalkozót, hogy adjon át 50 ezer euró kenőpénzt Bernard Slobodníknak, a Pénzügyőrség Nemzeti Egysége akkori igazgatójának. Erről maga Slobodník beszélt a kihallgatásakor. A cél az volt, hogy elérjék, a nyomozók ne vizsgáljanak ki egy csalási ügyet, amelyben Žiga unokaöccsének cége volt érintett.

Felmerült a gyanú, hogy Žigát az ügyben való érintettsége miatt nem választották meg Peter Pellegrini új pártja, a Hlas-SD alelnökévé a párt néhány héttel ezelőtt zajlott közgyűlésén.

Žiga azonban december elején reagált a médiában megjelent információkra és mindent tagadott. Elmondta, soha nem befolyásolta semmilyen nyomozás folyamatát, sem a saját, sem valamelyik rokona érdekében. Az újságíroknak kijelentette, készen áll vallomást tenni a rendőrségen, amennyiben erre szükség lesz. Hangsúlyozta, semmilyen pénzt nem adott Norbert Bödörnek, majd hozzátette, unokatestvére ügyét csak érintőlegesen ismeri, és arra sem kérdezett rá, hogy miért állították le.

Az exminiszter szerint a sajtóban megjelent információk politikai harc részét képezik. Arra a kérdésre, hogy találkozott-e személyesen Slobodníkkal, nem akart válaszolni, azt azonban elismerte, hogy Bödörrel összefutott közösségi rendezvényeken.

Bernard Slobodníkot Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitánnyal, valamint Peter Hraško, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) egykori igazgatójával és Róbert Krajmer, a Nemzeti Korrupcióellenes Egység egykori vezetőjével együtt vették őrizetbe a Tisztítótűz (Očistec) fedőnevű rendőrségi akció keretében. A NAKA nyomozója bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása, korrupciós bűncselekmény, valamint joghatalommal való visszaélés ügyében indított eljárást. A gyanúsítottak között van Norbert Bödör vállalkozó és Dušan Kováčik korábbi speciális ügyész is.

Kapcsolódó cikk:

Raši: Egyelőre nincs okunk arra, hogy ne higgyünk Žigának


(Aktuality.sk/DenníkN)