A NAKA rászállt Kotlebáékra – büntetőeljárás az 1488 eurós csekkekért

camera

1

A NAKA rászállt Kotlebáékra – büntetőeljárás az 1488 eurós csekkekért

Forrás: Naše Slovensko 

Megosztás

A Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (NAKA) eljárást indított Marian Kotlebáék ellen, akik a fasiszta szlovák állam megalakulásának évfordulóján rendezett gálaesten adományt osztottak szét rászoruló családok között. Fejenként pontosan 1488 eurót.

Martin Wäldl, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy az alapvető jogok felszámolására irányuló mozgalom iránti szimpátia kinyilvánításának vádjával indítottak eljárást.

A ĽSNS március 14-én ünnepelte a fasiszta szlovák állam megalakulását, a weboldalukon pedig közölték, hogy a gálaprogramon és a himnuszéneklésen kívül jótékonyságra is sor került. Maga Kotleba volt az, aki három családnak is 1488 euró értékű csekket adott át.

Ez a szám azonban a neonáci körökben jelentős ismerettel bír. A 14 David Lane amerikai neonáci terrorista hírhedt, a fehér gyerekek jövőjének biztosításáról szóló kijelentésének 14 szavára utal, amely a Fehér Hatalom mozgalom mottója. A 88 pedig a Heil Hitler felkiáltásra utal – a H az ábécé nyolcadik betűje.

Az elmúlt napokban a rendőrség vádat emelt a párt további két képviselője ellen is. Stanislav Mizíket extrémizmussal vádolták meg, amiért az év elején a közösségi hálón támadta azokat, akiket Andrej Kiska kitüntetésben részesített. A ĽSNS politikusának egyebek mellett a díjazottak zsidó származása nem tetszett.

Mizík mellett Milan Mazureknek is meggyűlik a baja az igazságszolgáltatással: a rendőrség gyűlöletkeltéssel, valamint bizonyos etnikumhoz, nemzethez tartozó személyek fenyegetésével vádolta meg a képviselőt.

A fiatal politikus ellen azután indítottak vádat, hogy egy korábbi rádióműsorban sértő megjegyzéseket tett a romákra, valamint gyűlölködve beszélt a menekültekről, az arabokról és az iszlám képviselőiről.

aktuality.sk/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program