Napi szélső – ki kinek a kezében

Eltörpül. De el ám a himnusztörvény körüli mizériában, hogy a parlamenten ugyanakkor át lett kalapálva a pedagógusokról szóló khmm, „törvény”… is, amelyről maga az államtitkár állította, hogy kompromisszumok eredménye.

Napi szélső – ki kinek a kezében
illusztráció (Cséfalvay Á. András)

Nos, sejthetjük, hogy a Híd milyen kompromisszumokat köthetett az SNS-szel… Kíváncsi vagyok, egyáltalán alkalmazható lesz-e a gyakorlatban. Én senki jó szándékában nem kételkedem (csak ami neki jó, lehet, nekem nem annyira…), de a törvényhozók azért elkezdhettek volna kicsit kételkedni a végeredményben, ha egyszer megszámlálhatatlan módosító érkezett a szakmától, tudtommal kb. húszezren írtak alá ellene petíciót és még az államfő is visszadobta. Hogyan lesz ebből, kérem, reform? Úgy ahogyan az az SNS-nek (tudjuk, voltak már oktatási minisztereik, az emléküktől is kiver víz) megfelel. Ami nem működik, arra majd gyorsan kitalálnak egy rendeletet, mint a kalapos királyok, minek a részletekkel a honatyákat terhelni… Elég extrém megoldás.

Aztán csodálkozunk, hogy ha a fiataljaink is elég extrém megoldásokhoz szoknak, s ugyancsak azokat választják. Mert úgy a legegyszerűbb. Persze, nem emiatt a törvény miatt vannak most a nácik a preferenciakutatások eredményeinek második helyén, de a legközelebb akár már emiatt is lehetnek. Főleg, ha a minisztériumot vezető párt, aki egyben a nemzeti tanács elnöke, az egyedüli közép-európai parlamenti elnökként járult hozzá a Vörös tér putyinista fegyverkiállításához. Mert ne legyenek illúzióink, hiába az antifasizmus- és a felszabadítás-álca, Putyinék nem egy totális rendszer legyőzését ünnepelték, hanem egy másik totális rendszer jelenét. Így aztán a szélsőségek némi képzavarral élve akár jobbról, akár balról, de mindig szembe jönnek.

Párkányban Putyin motoros bandája a főattrakció, Füleken Kotleba ide látogató kopaszai határozzák meg a közbeszédet napokig… És ahogyan megjósoltuk, a bírósági határozatot lengetik függetlenül attól, hogy szó szerint mi áll benne, mert az emberek úgysem olvassák el vagy funkcionális analfabéták. Ezek már tényleg a spájzban vannak. Nem a sajtóban, nem a híradóban, nem a messzi Pozsonyban, hanem a szomszéd utcában, a mi kisvárosainkban, gyermekeink iskoláitól pár méterre: személyesen. Plusz a telefonjaikban és laptopjaikban – ki kinek a kezében. Sőt, helyenként az iskoláinkban pedagógusként. Jobb felől is, bal felől is nekik fütyül valaki, mert jobb felől feljöttek másodiknak, bal felől meg el sem mentek, ugyebár…

De mit látsz a szomszédban? Ukrajnában jobbra (pl. nyelvtörvény), Lengyelhonban általánosan jobbra, Magyarhonban most tett a király nyilvános hűségesküt az idegengyűlő olasz szélsőjobbnak (meg az SNS-es szlovák Paška is leborul előtte), Prágában a kommunisták így vagy úgy, de kormányoznak, az államfő pedig a balszél diktatúráit simogatja. És közben mindegyik valami magasztosnak beállított debilséggel álcázza, indokolja a dolgot.

Ha szólsz, támadsz, ha nem szólsz, cinkos vagy.

Szomorú, de már nem tudod, kinek a tyúkszemére lépsz, kinek az érdekeit sérted, ha szólsz, vagy ha nem szólsz. Itt már nem egy általános politikai eszme vagy cél támogatása vagy elvetése a cél, hanem hogy okozol-e kárt a közvetlen környezetedben bárkinek vagy magadnak, ha kinyitod a szádat. Nem mersz a FB-on sem hozzászólni – ahogyan személyesen csendesen elpanaszolod nekem – a füleki náci-performanszhoz, nehogy valamely családtagod elveszítse az állását. Vagy, hogy a másik oldalról egy nem teljesen épelméjű, ám nagyon közeli rokonod meg ne orroljon rád örökre - kinek kell egy családi perpatvar…

Itt kezdődik a mindennapi rettegés. A saját asztalodnál, a munkahelyeden. Jönnek megint a húszas-harmincas évek.

És csak akkor nem a szélsőségesek és a gyűlölködők győznek, ha a gyerekeid nem fognak félni és szabadok lesznek, mert megtanultak szabadnak lenni, szabadon élni, ellenállni a hazugságnak és az ostoba rosszaságnak (lásd milyen siralmas lett az eredménye az uniós iskolai próbaszavazásnak: Kotleba győzött), ha van magukhoz való eszük és megélhetést biztosító tudásuk, képzettségük. De ehhez akár a legjobb szülőként is kevés lehetsz, ha nem áll melletted a saját adódból fizetett demokrata és jól működő oktatásügy.

Mert fontos, és igenis része a demokráciának, hogy bárhol bármikor elénekelhesd a himnuszodat, csak épp egy icipicit fontosabb, hogy ki, miként, mit és milyen körülmények között tanít ivadékaidnak. Tehát az is, kinek a kezében van az oktatás s általa a gyerekek.