Napokon belül eldől, visszatérhet-e minden diák az iskolapadba

2020. november 18. - 10:46 | Belföld

Az oktatásügyi minisztérium vezetése csütörtökön egyeztet a járványügyi szakemberekkel azzal kapcsolatban, hogy milyen körülmények között térhetnének vissza a diákok az iskolákba.

Napokon belül eldől, visszatérhet-e minden diák az iskolapadba
Fotó: TASR - illusztráció

Jelenleg csupán az alapiskolák alsó tagozatos tanulói látogathatják az oktatási intézményeket, valamint az óvodák tartanak nyitva. A felsőoktatási intézményekben az első szemeszter végéig biztosan érvényben marad a távoktatás, az alapiskolák felső tagozatai és a középiskolák esetében egyelőre november 27-ig. Számolni kell azzal, hogy a határidőt meghosszabbíthatják, de biztosat csak a minisztérium és az epidemiológusok tárgyalását követően lehet majd állítani.

Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter elmondása szerint tisztában van azzal, hogy az iskolák újranyitásához óvatosan kell hozzáállni. Ugyanakkor úgy véli, az iskolákban oktatni kell.

"Bízom benne, senki se rója majd fel nekem, hogy a fiatalok oktatását szorgalmazom, és azt szeretném, hogy a lehető leggyorsabban térjenek vissza az iskolákba"

- nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a csütörtöki, járványügyi szakemberekkel történő egyeztetés után már csak pár napot kell várni arra, hogy a minisztérium eldöntse, mikor és milyen óvintézkedések mellett ülhetnek vissza a diákok az iskolapadba.

(TASR/parameter)