1
Fotó: TASR/AP
Megosztás
Nápolyban kijárási tilalom van, a lakhelyüket csak nyomós indokkal hagyhatják el az emberek. Diego Maradona halála pedig a lehető legnyomósabb indok - mesélte a DIGI Sport híradójának a délolasz városból az ott élő korábbi vízilabdázó, Valkai Erzsébet.
„Egy pillanat alatt, három perc leforgása alatt jutott el a hír mindenkihez, a mai világban ez már így működik. Érdekes, mert az első fél-egy órában mintha azt remélték volna a helyik, hogy ez csak a szokásos ’fake’ news, és valaki jön, aki megcáfolja Maradona halálhírét” – mesélte a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Valkai Erzsébet.
A spanyol negyedben van egy kis terecske a 90-es évek óta, amely amolyan Maradona-kultuszhelynek számít. A legtöbben itt, és a stadion környékén gyűltek össze.
"Spontán elkezdtek a nápolyiak odavonulni, zászlókkal, pólókkal, gyertyákkal, és elénekelték a Diegót éltető nagy dalokat. Hihetetlen volt az egész, olyan szürreális, megfoghatatlan. Tegnap valaki ezt mondta, és nagyon találó dolognak érzem: Maradona egy nápolyi ember volt, aki véletlenül, egy hiba folytán nem Nápolyban született.”
Valkai Erzsébet idegenvezetőként dolgozik, így jól látja, mennyire fontos része a városnak a nápolyiak Maradona-imádata. „Ha te nem télen jössz ide, hanem egy olyan időszakban, amikor rövidujjú póló vagy térdig érő nadrág van az embereken, akkor Nápoly bizonyos városrészeiben egy bizonyos időn belül biztos, hogy előbb-utóbb szembejön veled egy úriember, akinek oda van tetoválva a vádlijára vagy a vállára Maradona arca.
Amikor idejön valaki, akkor majdnem mindig Piedonét/Bud Spencert vagy Sophia Lorent emlegetik, keresik, keressük, és ez mind rendben van, de később rádöbbensz arra, hogy ha egy királya van ennek a városnak, akkor az biztos, hogy Diego.”
Maradona első nagy sikereit a Boca Juniorsszal érte el, és az argentin klub egyetlen korábbi magyar légiósát, Waltner Róbertet már az is boldoggá tette, hogy az isteni Diego közelében lehetett. „Szerencsés voltam, hogy láthattam, három méterre volt tőlem, és az is egy fantasztikus élmény volt, amikor kint voltam Argentínában. Egy meccs után pont a kocsija előtt álltam meg, nem tudtam továbbmenni, ő az egyik oldalon beszállt, én meg a másik oldalon vártam, amíg elmegy, és láthattam 30 másodpercig. Megkérdeztem a csapattársaimtól, amikor kint voltam, hogy be szokott-e jönni az öltözőbe, mondták, hogy igen, nagyon ritkán, én reménykedtem abban, hogy talán majd egyszer belép az öltözőbe, de sajnos abban az évben, amikor én kint voltam, ez nem történt meg.”
Sajnos most már nem is történhet meg, ettől független Maradona emléke minden futballdrukker szívében örökké élni fog.
(Sport24)