NASA: 30 ezer dollárt kap az, aki sikeresen szerepel az űrkaki-kihíváson

2016. november 24. - 16:19 | Tech

Űrkaki-kihívást hirdetett a NASA: az amerikai űrkutatási hivatal Space Poop Challenge elnevezésű pályázatán arra várnak ötleteket, hogyan lehet megoldani egy űrhajós ruhába öltözött asztronautánál higiénikus módon a vizelet- és székletürítést akár több napon át.

A feltalálók december közepéig nyújthatják be javaslataikat. A NASA olyan ötleteket vár, amelyek három éven belül megvalósíthatók. A három legjobb ötletet egyenként 30 ezer dollárral jutalmazzák.

Az internetes felhívás hátterében az áll, hogy a NASA egyre hosszabb ideig tartó utazásokra készül. Ezért van szükségük egy olyan, a testen viselhető szerkezetre, amelynek segítségével az asztronauták akár hat napig is kibírják anélkül, hogy fel kelljen keresniük egy mellékhelyiséget.

"A jelenlegi gyakorlatbanpelenkákat alkalmaznak, ez azonban csak rövid időre jelent megoldást,egy napnál tovább már nem higiénikus és nem ad megfelelő védelmet" - olvasható a felhívásban projekt internetes oldalán.

A problémát az jelenti, hogy az űrhajósok utazásaik során zárt védőöltözetet viselnek, amely kevés mozgásteret biztosít. "Még az orrukat sem tudják megvakarni, ezért a szerkezetnek a lehető legnagyobb mértékben automatikusan kell működnie" - hangsúlyozza az amerikai űrügynökség.

Bár ma már a Nemzetközi Űrállomásig (ISS) csak mintegy 6 óra az út,az elmúlt héten például egy új rakétatípus tesztelése miatt az ISS-re tartó három asztronautának két napba tellett az utazás.

Az alapvető problémát az jelenti, hogy a széklet és a vizelet a kiválasztás után a súlytalanság hatására megtapad a felületeken. "Senki sem akarja, hogy ezek az anyagcseretermékek hat napon át a testéhez tapadjanak" - fogalmaz a NASA.

(MTI)