A NASA elhalasztja a holdraszállást

2021. november 10. - 09:34 | Tech

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdraszállását.

A NASA elhalasztja a holdraszállást
Fotó: TASR/AP

"Az ügynökség elsődleges feladatának tartja a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb visszatérést a Holdra" - közölte Bill Nelson igazgató egy keddi sajtótájékoztatón, hozzátéve ugyanakkor, hogy a NASA Artemis-programja keretében "valószínűleg legkorábban 2025-ben léphet először ember a Holdra".

Az eredeti tervek szerint 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós a Holdra a program keretében. Ezt még a Trump-kormányzat jelentette be 2019-ben.

Mivel a program költségvetése jelentősen meghaladta a tervezettet, megfigyelők már régóta kétségüknek adtak hangot, hogy a NASA képes lesz tartani eredeti célkitűzését.

Jogviták is hátráltatták a tervezett indulást. Áprilisban Elon Musk űripari cége, a SpaceX kapott megbízást a NASA-tól az első kereskedelmi célú holdraszálló eszköz kifejlesztésére, amelyet azonban Jeff Bezos űrvállalkozása bíróságon megtámadott. Pénteken hozott döntésében egy szövetségi bírósági elutasította a keresetet. A NASA közölte, hogy így a továbbiakban is a SpaceX-szel fog együttműködni.

Az Artemis-program keretében négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre.

Eddig csak az Egyesült Államok juttatott el embereket a Holdra, az Apollo-missziók keretében 12 amerikai űrhajós landolt az égitesten 1969 és 1972 között.


(MTI)

Címkék: Hold, holdra szállás, NASA