Ne is egyék!
Hónapok óta emelkednek az árak és így logikusan csökken a bérek reálértéke. Aki eddig is nehezen élt, az most vagy még nehezebben fog, vagy éhen gebed. Nem csak azért nem kéne ezt megengedni, mert az elégedetlen tömegek egy társadalomban hatalmas, olykor ártalmas felfordulást is képesek okozni, s nem is csupán azért, mert lassan szétzüllik a gazdaság és annak belső rendszere, azzal együtt pedig a jövőt garantáló potenciálja, hanem elsősorban azért, mert emberek vagyunk.
Kell léteznie valamilyen szolidaritásnak, amely sem a bal-, sem pedig a jobboldali érzelmű embernek nem enged átlépni egy bizonyos határt, nem engedi cinikusan félrenézni, amikor szenvedő polgártársat (mások kedvéért nemzettársat), netán gyereket lát.
Márpedig a nélkülözés szenvedés. Minden társadalomnak része, de egyetlen épeszű társadalomnak sem normális, elhanyagoltan szabadjára engedett, karakterisztikus eleme.
Sokan nem vagyunk az állami beavatkozások hívei, sokan valljuk, hogy az állam csak akkor buzerálja a társadalmat, amikor muszáj, és ne szabályozza túl a maguktól is működő dolgokat. Mielőtt azonban egyre többen fordulnának az államtagadó anarchizmus felé – hiszen, minek az olyan állam, amely épp akkor nem avatkozik be, amikor kellene? –, észbe illene kapni és végre meglátni azt a bizonyos határt. A társadalom önszabályozásának határát.
Ezt Szlovákiában minden valószínűség szerint már átléptük. Mind a pandémia által generált gazdasági visszaesés, mind pedig az orosz birodalmi érdekekkel „legitimált” népirtás és háború brutálisan beavatkozott a gazdaságba (is). Ez a két, egymást részben követő, részben párhuzamos, csöppet sem természetes folyamat felborította a piaci, társadalmi stb. jellegű önszabályozhatóságot, a természetes gazdasági mozgások nem képesek maguktól sem helyreállni, sem pedig elfogadható irányt venni.
Ezért jött el a pillanat – már ha az utóbbi hónapokat pillanatként lehet kezelni –, hogy végre az állam megmutassa, nem önmagáért van. Ha naponta millió piszlicsáré ügyben győzi keseríteni a lakosság életét, akkor most főleg legyen végre szíves és képes beavatkozni, hogy ellensúlyozza a már normálisnak nem tekinthető és bomlasztó inflációt.
Minden környező ország kapkod fűhöz-fához, a fekete és a fészkes fene tudja, jól teszik-e, amit tesznek, majd elválik. De tesznek valamit!
Nálunk a koalíciós tanács ma megegyezett abban, hogy holnapra tán megegyeznek a részletekben. Az órabér meg csörög! Hát a jó édes… Bözsi néni holnap már nem vesz kenyeret, maximum egy szebb zsemlét egy kisebb kenyér néhai árában, már ha nem a villanyszámlát fizeti ki. Bözsi néni már megtette még nyugdíjazás előtt ezért az országért, amit megtehetett. Most állam bácsin a sor. Bözsi néni, ha nem végezte el a munkáját, ráadásul időben, nem kapott fizetést. Az ablakost sem fizeted ki, ha nem gyártotta le és nem szerelte be az ablakot. A szerelőt sem, ha nem javította meg a kocsit, a stekkert vagy az akármit. Még én sem kapok honort olyan cikkért, amit meg nem írok. Ahogyan az egyik egyszerű megoldásokat kedvelő barátom mondja: addig ne kapjon pénzt, amíg a munkáját el nem végezte. Oszt ne egyen egy hétig, majd megtanulja a leckét. De ő már nem az ablakosról beszél, se nem Bözsi néniről, hanem a politikusokról, akik jelenleg állam bácsi nevében lépnek fel és szedik a havi apanázst.
Nem akarok demagóg lenni, mert minden munka nem köthető határidőhöz és konkrét eredményhez, gyógyítani sem lehet biztosan és időre, bűnözőt elfogni sem, de még a búzatermesztés eredménye és ideje sem garantálható.
Ám az mindenki számára tökéletesen világos a hetente figyelmeztető köztársasági elnök asszonytól a naponta fölsóhajtó Bözsi néniig, hogy a jelenleg regnáló országvezetők országvezetésében lehetetlen definiálni, mikor, mit, milyen szociális/gazdasági cél érdekében és milyen eredménnyel tettek.
És ennek egyetlen oka, hogy nem tették meg, amit kellett. Sőt, nem igazán látszik a konkrét szándék sem, csak ígéretek vannak és nyilvános ötletbörze. Azokkal viszont tele a hócipellő.
Ha az ember nem keresi meg a kenyérre valót, nem eszik. Ha az állam nem dolgozik (értünk), nincs rá szükség – fogjuk hallani nemsokára az utcákon.
Pedig az államra szükség van, csak éppen nem lebontani kell, hanem szabályokkal és – ha más nincs – határozott népakarattal ki kell belőle préselni a munkát és a teljesítményt. Ha ezek ott fent nem képesek rá, ne etessük őket. (Vannak a polgári engedetlenségnek civilizált módszerei.)
Majd megtanulják a leckét. Az utánuk jövők dettó.
Ha viszont annyiban hagyjuk, akkor simán kifizethetjük akár a gázszerelőt is anélkül, hogy gázt szerelne. Arra is van példa…
