Négy éve elképesztően szoros volt a küzdelem Jányokon – mi várható idén?

2018. október 10. - 12:57 | Régió

2014-ben csupán kilenc szavazat döntött Jányok polgármesteréről, idén pedig megismétlődik Berner Lajos és Farkas Péter párharca.

Négy éve elképesztően szoros volt a küzdelem Jányokon – mi várható idén?
Fotó: janíky.sk

Jányok jelenlegi polgármestere, Berner Lajos 2002-ben került a falu élére. Az MKP támogatásával induló jelölt Gutléber Margitot váltotta, miután jelentős fölénnyel legyőzte a független Jankó Editet – előbbi 407, utóbbi 68 karikát gyűjtött.

Berner sikerszériája 2010-ben is folytatódott, ekkor már a Híd támogatásával. 341 begyűjtött szavazattal jócskán maga mögé utasította két kihívóját, Klúcsik Balázst (98) és Hegedűs Sándort (41).

2014-ben már csak egy kihívója akadt a polgármesternek a független Farkas Péter személyében, aki kis híján legyőzte Bernert. Mindössze kilenc szavazattal maradt el a jelenlegi polgármester mögött:

Berner Lajos négy évvel ezelőtt 255 szavazatot gyűjtött, míg Farkas Péterre 246-an szavaztak.

Idén megismétlődni látszik a legutóbbi szoros párharc, a polgármester kihívója ugyanis ismét egyedül Farkas Péter, aki ezúttal már az MKP támogatásával indul.

A polgármesterjelöltek:

Berner Lajos (55 éves), polgármester, Híd

Mgr. Farkas Péter (44), vállalkozó, MKP

Jányokon két választókörzetből kerülhetnek képviselők a testületbe: a négyfős körzetből heten, a háromfősből pedig hatan szeretnének bekerülni.

A képviselőjelöltek:

1. választókörzet:

Bozsik Milada (56), banki tanácsadó, Híd

Csenkey Gábor (36), vállalkozó, Híd

Gazdag Roland (36), karbantartó, MKP

Hurtony Maroš (39), vállalkozó, MKP

Kemény Zoltán (59), autószerelő, Híd

Méry Zoltán (38), vállalkozó, MKP

Nagy Apolónia (61), közgazdász, Híd

2. választókörzet:

Hegedűs Sándor (67), nyugdíjas, Híd

Hurtony Tibor (49), MKP

Kiss Norbert (47), lakatos, független

Nagy Attila (39), vállalkozó, független

Tóth Csaba (33), sofőr, független

Venchichová Viola (60), nyugdíjas, Híd


(fl)