Négy ország magyarjai főztek

2017. július 9. - 19:06 | Régió

SZAP — A hétvégén lezajlott a harmadik Halásznap a Duna mellett elterülő községben. A rendezvényre meghívást kaptak a falu testvértelepülései is Magyarországról, Romániából és Ukrajnából.


Fotók: Sóos Klaudia

A szombati fő attrakciót péntek este egy előadás előzte meg, ahol a testvértelepülésekből érkező vendégek és a helyiek is nagy érdeklődéssel hallgatták Nagy Iván etnológus előadását a csallóközi halászatról. Az érdeklődők egy kiállítás keretében megtekinthették a korabeli halászati és horgászati eszközöket is.

Szombaton délben pedig kezdetét vette a szapi Halásznap, melynek egyik fő eseménye a halászléfőző-verseny, amelybe ebben az évben 16 csapat nevezett be. A főzőverseny érdekessége volt még, hogy a testvértelepülések által benevezett csapatok, nem csak halászlét készítettek, de tájegységük egy-egy jellemző ételét is megfőzték. „Szerencsére évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvend a főzőverseny, amire az is bizonyíték, hogy idén 16 csapat nevezett be. Reméljük, hogy jövőre még többen jönnek majd” — mondta Miklós Ferenc Szap község polgármestere. A zsűri a halászlevek megkóstolása után döntött, persze nem volt egyszerű, mégis meglett az eredmény. A legjobb ételt idén a szapi Jóbarátok csapata főzte, a második helyen a Vad-ászok, a harmadik helyen pedig a Madaristák csapata végzett.


1. hely: A szapi Jóbarátok csapata


2. hely: Vad-ászok


3. hely: Madaristák

A késő délutáni és az esti órákban az embereket különböző kultúrprogramok és fellépők szórakoztatták, a gyerekeknek pedig játékok álltak rendelkezésükre. Igaz, az időjárás délután egy kiadós záporral viccelte meg a szórakozni vágyókat, ám öt órakor újra kisütött a nap, így szó szerint felhőtlenül szórakozhattak a harmadik szapi Halásznap résztvevői.


Az eseményen részt vett Rigó Konrád kulturális államtitkár is, aki élete első halászlevét történetesen éppen a szapi Halászcsárdában fogyasztotta el.

Így még nagyobb örömmel vett részt a halászléfőző versenyen.

(ls)

Címkék: Szap, Halásznap