Négy ügyben is eljárás folyik ellene és tízéves börtön fenyegeti, most mégis újraválasztották polgármesternek

2022. október 31. - 15:24 | Régió

Négy ügyben is rendőrségi eljárás folyik Vyšný Mirošov (Svidníki járás) újraválasztott polgármestere ellen, három ügy pedig a funkciójához kötődik – írja a Startitup.

Négy ügyben is eljárás folyik ellene és tízéves börtön fenyegeti, most mégis újraválasztották polgármesternek
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

A portál szerint a Svidníki Járásbíróságon két vádiratot vezetnek Michal Petranik ellen hűtlen kezelés ügyében. Egy másik ügyben már nem jogerős ítélet is született, amely szerint Petranikot három és fél éves szabadságvesztéssel sújtották. De, hogy mindez ne legyen elég, 1,7 millió eurós adóbűncselekménnyel is vádolják.

Mivel az ártatlanság védelme érvényesül, a fentiekkel vádolt polgármester újfent jelöltette magát a hétvégi választásokon, és nyert is. Az elkövetkező években így továbbra is az a Petranik vezeti majd a községet, akinek a házában a múltban már akcióztak a Pénzügyi Hatóság egységei, sőt, egy bizonyos időt előzetes letartóztatásban is töltött nyomkövetővel a lábán.

Petranik a múltban a Smer jelöltjeként vett részt a választásokon, idén viszont már függetlenként indult. A lakosokat úgy tűnik, nem zavarja Petranik kétes múltja, hiszen a kihívó Jozef Savčákkal szemben (168) az ő nevét karikázták be többször (198) a választáson. Egyelőre az sem biztos, hogy Petranik kitölti teljes választási funkcióját, hiszen a bíróságon vezetett egyik ügyben tízéves szabadságvesztés fenyegeti.

Savčák nem titkoltan csalódását fejezte ki a bírósági rendszerrel kapcsolatban, amely „éveken keresztül nem képes ítéletet hirdetni”. A szavazók döntését ugyanakkor tiszteletben tartja.

Petranik a Startitupnak nyilatkozva elmondta, ártatlannak vallja magát minden olyan ügyben, amely a polgármesteri funkciójához köthető, és ezt a bíróságon is bizonyítani szeretné. Az egyik ügyben például azzal vádolják, hogy 2001 óta 65 ezer euró értékben gyanús tranzakciókat hajtott végre a község számláján keresztül. A feljelentést a helyi képviselők tették meg. Egy másik ügyben a vád szerint egy magánszámlára küldte a község pénzét, és 20 ezer eurót próbált kicsalni egy fiatal nőtől. Emellett egy fakivágással kapcsolatos ügyben is vádlottként szerepel.

Petraník már 2010 óta Vyšný Mirošov polgármestere.


(Startitup)