Negyeden évek óta verhetetlen Jancsó, idén egy ellenfele lesz

2018. október 23. - 10:39 | Régió

Jancsó István már régóta irányítja a Vágsellyei járásban Negyed községet. Többször és többen is megpróbálták tőle elvenni a faluvezetői posztot, ám sikertelenül. Ebben az évben egy ellenféllel néz szembe.

Negyeden évek óta verhetetlen Jancsó, idén egy ellenfele lesz
Fotó: neded.sk

Jancsó az elmúlt helyhatósági választások alkalmával az ellenfeleivel szemben szinte mindig fölényes győzelmet aratott, talán legutóbb volt egy kissé szorosabb a verseny. 2006-ban például Jancsó István (MKP) 963 voksot kapott, míg ellenfele, a Smer színeiben induló Pápesová Rita mindössze 98-at gyűjtött be. Négy évvel később ismét egy pályázóval találta magát szemben, mégpedig a Híd jelöltjével, Mile Lászlóval, aki akkor 158 karikát szerzett, Jancsó pedig 857-et. A legutóbbi helyhatósági választások alkalmával már szorosabb volt a verseny, ám ez sem volt elég az ellenfél győzelméhez, hiszen míg a polgármester 618 szavazattal újra bizalmat kapott a negyediektől, addig ellenfele, a függetlenként induló Fördős Gyula 538 voksot kapott.

Idén novemberben egy hölgy száll szembe a jelenlegi településvezetővel. Majd akkor elválik, melyikük nyerte meg leginkább a falubelieket.

A polgármesterjelöltek:

Jancsó István, Ing. (56, polgármester, MKP)

Selmecziová Henrieta, JUDr. (55, ügyvezető igazgató, független)

A 11 tagú képviselő-testületbe 26-an szeretnének bekerülni. Egyedül az MKP állított teljes listát, az ő színeikben 11-en pályáznak a posztokra, 10-en függetlenként indulnak, hármat a Smer-SD, egyet az SNS és egyet a Híd párt jelölt.

A képviselőjelöltek:

Baker Eva (39, tanító, független)

Felix Marián (49, autóbuszvezető, Smer-SD)

Horváth Ladislav, Mgr. (31, programozó, MKP)

Izsáková Edita (41, elárusító, független)

Jancsó Dávid, Ing. (31, tervező, MKP)

Károly Gejza (45, magánvállalkozó, MKP)

Kocsis Gabriel (40, vállalkozó, független)

Komlósi Juraj, Ing. (44, technikus, MKP)

Kostanko Tomáš (40, technikai ellenőr, független)

Kürthiová Tímea (25, kulturális referens, független)

Letko Mário, Ing. (47, vállalkozó, Smer-SD)

Orosz Jozef, Ing., Bc. (49, szolgálati nyugdíjas, SNS)

Ožďan Dávid (28, diszpécser, MKP)

Patasi Ladislav (41, magánvállalkozó, MKP)

Pelikán Ladislav (56, magánvállalkozó, MKP)

Plankó Csaba, Ing. (33, ipari vezető, MKP)

Rosta Adrienn, PaeDr. (35, pedagógus, független)

Sallai Liptáková Slavomíra, Mgr. (35, vállalkozó, Smer-SD)

Szabová Etela (54, dolgozó, Híd)

Szőcs Gabriel, Mgr. (33, pedagógus, független)

Takács Rózsa, Ing. (39, irodalvezető, MKP)

Úšelová Renáta, PharmDr. (43, gyógyszerész, független)

Varga Árpád, Mgr. (50, pedagógus, MKP)

Varga Ladislav (43, termelésirányító, független)

Varga Tamás, MUDr. (33, orvos, MKP)

Zajacová Jana, Mgr. (42, pedagógus, független)

(alsa)