Négyen maradtak az orosz szankciók miatt kiírt szlovák radartenderen

2015. december 28. - 09:59 | Belföld

A védelmi minisztérium jelezte, hogy hamarosan kiírják a tender második körét.

Négyen maradtak az orosz szankciók miatt kiírt szlovák radartenderen
Ilyen P-37-es radarjaink vannak

A szlovák hadügyi tárca közepes hatótávolságú 3D-s radarokat vásárol. A nemzetközi pályázat első körében hatna jelentkeztek, ketten azonban nem teljesítették a szükséges feltételeket, a többiek dokumentációját a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálta meg.

Miután bejelentik a versenypályázat második fordulóját, Martin Glváč védelmi miniszter elmondása szerint a jelentkezőknek 40 napjuk lesz arra, hogy megtegyék ajánlatukat, miközben az első radart már a tender eredményének kihirdetése után néhány hónappal le is szállítják.

Az eddig használt, de már elavult radarokhoz pótalkatrészekre volna szükség, ám az Oroszország elleni EU-s szankciók miatt nincs rá lehetőség, hogy azokat az Almaz Antey nevű cégtől beszerezzék, ezért volt szükség a tender kiírására.

Glváč közölte, hogy a hadsereg megtette a szükséges intézkedéseket, hogy megtarthassa a működőképes P-37-es radarokat. Az egyik élettartama ugyanis idén lejár.

Ha viszont Szlovákia működőképes radarok nélkül marad, nem teljesíti a NATO integrált légvédelmi rendszere által állított követelményeket, szövetségesei felé vállalt kötelezettségeit.

A védelmi tárca 60 millió eurós költséggel számol, két radart még az idén beszállíthat a tender győztese, a harmadikat pedig 2020-ig. A szerződésben emellett lesz egy opció egy negyedik radar vásárlására is.

A leírás szerint a radarnak távolból irányíthatónak kell lennie, amely egy négyzetméteres célpontokat is képes befogni legalább 250 kilométeres távolságból, a rádiólokátornak emellett legalább 350 kilométeres hatótávolsággal kell rendelkeznie.

TASR/para