Négyezer éves harci szekerekre bukkantak

2018. június 8. - 11:48 | Tech

Négyezer éves, bronzkori harci szekerek, kardok és sisakok kerültek elő egy indiai ásatáson.

Az állami Indiai Archeológiai Kutatóintézet (ASI) régészcsoportja Uttar Prades államban, Újdelhitől 60 kilométerre, a Szanauli településnél folyatott ásatáson tárta fel a kétkerekű, nyitott, egykor valószínűleg lóval húzott harci kocsikat és egyéb műtárgyakat.

Fotó: AajTak

A szakemberek hangsúlyozták: ez az első alkalom, hogy az indiai szubkontinensen harci kocsit találtak egy régészeti feltáráson. Kr.e. 2000 körül Mezopotámiában használtak a hadászatban harci kocsikat, kardokat és sisakokat, és a régészek szerint hasonlóképpen a szubkontinensen is használtak már akkoriban ilyen eszközöket.

A három hónapos ásatás alatt számos királyi síremléket is találtak. A feltáráson előkerült tárgyak mintegy 4000 évesek lehetnek, a Kr. e. 2000 és 1800 közötti időszakból származnak - mondta el S.K. Mandzsul, az ASI illetékes vezetője.

Mandzsul szerint a harci kocsikat bika vagy ló húzta, de az előzetes vizsgálatok inkább a lóvontatás mellett szólnak.

Az ősi hindu szent szövegben, a Kr. e. 1700 és 1100 között keletkezett Rigvédában és az ősi szanszkrit eposzban, a Mahabharátában is van bizonyíték arra, hogy a korszakban már léteztek lóval húzott kocsik a térségben.

A régészcsoport egy rézdíszítésű koporsót is feltárt, ami szintén ritka felfedezésnek számít, mivel korábban ilyen típusú koporsót nem találtak a szubkontinensen. Mandzsul beszámolója szerint a koporsó fedelét nyolc emberformájú figura, az oldalát pedig növényi motívumok dekorálják.

A szakemberek a harci szekerek, a kardok és sisakok, valamint egyéb előkerült tárgyak alapján úgy vélik, hogy egykor egy harcos törzs élhetett a feltárás helyszínén.

(MTI)