Néhány aláírás még, és szabadul a rizikós afrikai ország börtönéből a szlovák exügynök

2018. november 20. - 17:54 | Belföld

Ľuboš Kosík, a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) volt tagja a mali hatóságok tájékoztatása szerint még mindig börtönben van, a szabadon engedéséhez azonban már csak néhány aláírás hiányzik.

Néhány aláírás még, és szabadul a rizikós afrikai ország börtönéből a szlovák exügynök

Denisa Saková belügyminiszter (Smer-SD) az információval kapcsolatban elmondta, hogy Mali egy rizikós ország, így nem tudni, hogy az onnan érkező információk mennyire hitelesek. Ez az információ némileg több, mint amiről tegnap számoltunk be. Mint ahogy arról cikkeztünk, az igazságügyi minisztérium nem rendelkezik semmilyen információval Kosíkkal, a volt titkosszolgával kapcsolatban, akit 14 év börtönre ítéltek.

Kosík feltételezett szabadlábra helyezéséről a Sme napilap számolt be múlt szerdán, állítólag Kosík megerősítése alapján. Kosík két évet töltött börtönben az után, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene 2,4 millió euró értékű váltóhamisítás miatt. Elmondása szerint meglepte, hogy elengedték. „Kinyitották az ajtót, és azt mondták, hogy vége van" – nyilatkozta a napilapnak Kosík. A további lépéseit nem akarta elárulni.

Kosík már régebb óta azt állítja, hogy hajlandó tanúskodni Michal Kováč volt államfő fiának elrablásáról, illetve más, titkosszolgálati tagokat érintő ügyekben is. Kosíkor eredetileg jogerősen 14 év szabadságvesztésre és 100 000 euró büntetés befizetésére ítélték. Az összeget nem fizette be, ezért a bazini Speciális Büntetőbíróság egy hete további négy évvel hosszabbította meg a büntetését. Az ítélet nem jogerős, Kosík védőügyvédje fellebbezett, ezért az üggyel a Legfelsőbb Bíróság fog tovább foglalkozni.

tasr