Néhány járás jövő héttől vörös besorolást kaphat, noha alig van ott új fertőzött

2021. augusztus 18. - 10:51 | Belföld

Az új esetek előfordulásának lakosságarányos mutatója néhány járást már szigorúbb intézkedések felé sodorhat.

Néhány járás  jövő héttől vörös besorolást kaphat, noha alig van ott új fertőzött
Illusztráció - Cséfalvay Á. András

A Dáta bez pátosu nevű szakértői Facebook-oldal figyelmeztetett rá, hogy a Selmecbányai, Gelnicai és a Poltári járások a hétnapos incidencia, tehát az egy hét alatt előforduló új koronavírusos esetek száma alapján átkerülhetnek a Covid-automata szerinti vörös fázisba. Ez pedig bizonyos esetekben már rendkívül szigorú intézkedéseket jelent.

  • Míg ugyanis ha egy tömegrendezvény szervezője úgy dönt, hogy mindenkit beenged, az oltatlanokat és a covidon át nem esett, teszttel nem rendelkezőket is, akkor csak 10 fő számára szervezhet. Amennyiben az OTP-csoport (oltott, covidon átesett vagy teszttel rendelkező) mellett dönt, akkor a rendezvény helyszínének kapacitását 25%-ban használhatja ki, ha pedig ez nem határozható meg, akkor legfeljebb 150 főt engedhet be. A narancssárga fázisban ennél jóval nagyobb létszámú rendezvényeket szervezhetnek (az OTP-seknek 50%-os kapacitással kültéren, illetve 25%-ossal beltérben, kapacitás meghatározása nélkül 1000, illetve 500 főnek).
  • Lakodalmakra a teljesen beoltottak esetében is csak 80 (kültér), illetve 50 főt (beltér) engedhetnek, és ez tovább feleződik az OTP-csoport esetén.
  • Az oltatlanok nem léphetnek be az éttermekbe, csak elvitelre rendelhetnek ételt, és tilos számukra a konditerem. Az OTP-csoport számára nyitva tartó konditerem legfeljebb 10 személyt engedhet be, illetve 25 négyzetméterenként egyet.

Ezeket a szigorú intézkedéseket bírálták a Dáta bez pátosu szakemberei, ugyanis figyelmeztetnek arra, hogy a kicsi, 10-20 ezer lakosú járásokban elég 10 fertőzöttet azonosítani egy héten, és máris elérik a vörös besorolás határértékét. Ráadásul ez nemcsak rájuk nézve kellemetlen, de a szomszédos járásokra nézve is, ugyanis azok sem lehetnek kettő besorolással jobbak, tehát zöldek ezután, így akkor is automatikusan narancsszínűre váltanak, ha ott nem romlott a helyzet. A három fenti apró járás így magával rántaná részben Lévát, Žarnovicát, Garamszentkeresztet, Zólyomot, Korponát, Detvát, Losoncot, Rimaszombatot, Breznót, Iglót (Spišská Nová Ves), Rozsnyót, Kassa-környéket és Eperjest. A három kis járásban az 50 feletti beoltottak aránya nem éri el a 65%-ot, tehát nem számíthatnak arra, hogy az egy besorolást javítana.

Fontos tudni ugyanakkor azt is, hogy a területileg illetékes regionális tisztiorvos dönthet úgy, hogy az adott járás mégsem kerül rosszabb besorolás alá, ha egyéb mutatók, például a kórházban ápoltak száma, az elvégzett tesztek száma vagy az új fertőzöttek korbeli összetétele azt nem indokolja.

A szakemberek arra is rámutattak, hogy Szlovákia az új fertőzöttek lakosságarányos számában, Európában a harmadik legjobb, ezért nem látnak rá okot, hogy némely járásokban jelentősen szigorítsanak.

(parameter/Dáta bez pátosu)