Nehezen emészti meg a Szövetség, hogy nem lesz egy közös magyar lista a parlamenti választáson

2023. április 6. - 17:05 | Belföld

Folyik a bűnbakkeresés a magyar pártok vezetői között, próbálják magyarázni, hogy miért nem sikerült megegyezni a Magyar Fórummal közös indulásról. A Szövetség elsősorban a Magyar Fórum "telhetetlenségében” látja a hibát, Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke viszont elsősorban a Szövetség Berényi József vezette Magyar Konzervatív Platformját hibáztatja. Simon közben megegyezett a Pavel Macko vezette ODS-szel.

Nehezen emészti meg a Szövetség, hogy nem lesz egy közös magyar lista a parlamenti választáson
A Szövetség és a Magyar Fórum első megbeszélésén még Forró Krisztián pártelnök (középen) is részt vett (Fotó: Paraméter)

Mégsem lesz egy közös lista az őszi parlamenti választáson, nem egyezett meg a Szövetség és a Magyar Fórum. Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke szerint a Szövetséggel folytatott tárgyalások elsősorban a Szövetség Magyar Konzervatív Platformjának (SzMKP) passzivitása miatt estek kútba. „Mondjuk ki, hogy az MKP a kerékkötője a megegyezésnek – jelentette ki Simon. – Nem lehet megegyezni egy párttal, amelynek csak két platformja hajlandó együttműködni velünk, a legnagyobb platform viszont nem.” Kifogásolta azt is, hogy Forró Krisztián pártelnök nem vett részt a legutolsó megbeszélésen.

Forró és Berényi is „hiányzott”

Forró Krisztiánnak a Szövetség másik két platformja szerint is részt kellett volna vennie a megbeszélésen. A pártelnök a Pátria rádióban azzal indokolta „hiányzását”, hogy a két másik platform ígért helyeket a Magyar Fórumnak, ezért ők vezették a tárgyalást.

„Jeleztem, hogyha a másik két platform meg tud egyezni a Magyar Fórummal a helyekben, akkor ki lehet bővíteni a tárgyalásokat” – magyarázta távollétét Forró.

A pártelnök egyértelműen kijelentette, hogy szerinte Simon Zsolt miatt bukott meg a megegyezés, miatta nem lesz egy közös magyar választási lista.

Sólymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke azonban úgy véli, a pártelnöknek mindenképpen részt kellett volna vennie a tárgyalásokon.

„Ha tényleg az összefogást szeretné, és azért dolgozik, akkor neki ott kellett volna lenni ezen a tárgyaláson” – mondta a Paraméternek Sólymos.

Szerinte azonban, miután Forró kijelentette, hogy nem vesz részt az utolsó megbeszélésen, abban egyeztek meg, hogy Berényi József, az SzMKP elnöke mindenképpen ott lesz. Végül azonban ő is lemondta a részvételt. A tárgyalások kimenetelét Sólymos szerint az is befolyásolhatta, hogy a Berényi vezette platform előre kijelentette, hogy egyetlen helyet sem ad át a Magyar Fórumnak.

„Viszont az is igaz, hogy a Magyar Fórumban, Simon Zsoltban sem volt túl nagy akarat arra, hogy megegyezzen, Berényiék hozzáállása kapóra is jött neki” - mondta Sólymos.

„A bűnbakkeresés tipikus példája”

Berényi József, az SzMKP elnöke szerint ez a bűnbakkeresésnek a tipikus példája.

„Mi elfogadtuk a névváltoztatást, a Szövetség-Magyar Fórum nevet egyhangúlag hagyta jóvá az elnökség” – magyarázta platformja álláspontját Berényi.

Ez volt ugyanis a Magyar Fórum feltétele a tárgyalások folytatásához. „Az föl sem merült soha az elnökség ülésein, hogy nekünk is helyeket kellene adni a Magyar Fórumnak – magyarázta Berényi, hogy miért nem vettek részt a tárgyalásokon. – Sajnálom, hogy nem tudtak megegyezni. Mi korábban elmondtuk, hogy amiben ők megegyeznek, mi azt elfogadjuk és megszavazzuk.” Azt s állítja, hogy ő nem ígérte meg, hogy az SzMKP képviseletében részt fog venni az utolsó megbeszélésen, sőt, a másik két platform nem is akarta, hogy ott legyen.

Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, az Összefogás Platform egyik vezetője maga is nagyon furcsának tartja, hogy a párt elnöke nem akart részt venni ezen a tárgyaláson.

„Végül az a megállapodás született, hogy az OT elnöke vezesse a tárgyalást a három platform bevonásával, majd az is kiderült, hogy a harmadik platform mégsem akar eljönnie erre a megbeszélésre” – tájékoztatta a tárgyalás előkészítéséről a Paramétert Mózes.

Úgy véli, ez biztosn nehezítette a helyzetet, de végeredményben a Simonék bejelentése alapján ez valószínűleg már sokat nem nyomott a latban.

Bukhat a Magyar Fórum miatt a Szövetség a parlamenti választáson?

A Szövetség a felmérések alapján kicsivel 5 százalék alatt áll, miközben a Magyar Fórumnak sokszor 2 százalékos támogatást is mérnek. Berényi József ennek ellenére bízik abban, hogy a Magyar Fórum nélkül is bejutnak a parlamentbe.

„A megyei választásokon sem hiányzott a Magyar Fórum, bízom benne, hogy a parlamenti választáson is így lesz” – utalt Berényi a Szövetség jó eredményeire az őszi választásokon.

Ezt hasonlóan látja Mózes Szabolcs is. „Szerintem a Szövetség esélyét az rontja, hogyha nem a választókkal, nem a kampánnyal, hanem a saját magával foglalkozik. Ahogy ősszel az összevont helyhatósági regionális választásokon jelentős sikert értünk el, úgy ezt szeptember 30-án, országos szinten is meg lehet csinálni” – véli Mózes.

Sólymos László szerint a sikeres választási szerepléshez elsősorban az kell, hogy mindenki tartsa be a megegyezéseket, a párt alapszabályát.

„Ha nem tartjuk be az egyzségeket, az alapszabályunkat, akkor megtörténhet, hogy a Szövetség széthullik” – mondta Sólymos.

A párt választási listája május végére készülhet el, az SzMKP ugyanis csak május közepén dönt az ő 75 képviselőjelöltjükről. A másik két platform, várhatóan már áprilisban összeállítja saját jelöltjeik listáját.

- lpj -