Nem attól lesz jó a chiptuning, ha füstöt okád az autó

2023. január 15. - 15:29

Vannak olyan tévhitek, hogy akkor igazán erős egy kocsi, ha rendesen ontja magából a füstöt. A két dolog között azonban nem feltétlenül van szoros összefüggés. Úgy is mondhatnánk, hogy nem szükségszerű, hogy a nagy teljesítmény töménytelen mennyiségű füst képződésével járjon.

A füst ugyanis nem más, mint olyan üzemanyag, ami feleslegesen kerül a levegőbe, hiszen nem ég el. Látványos füst nélkül ugyan elképzelhető, hogy a kocsi kevesebb lóerős lesz, mint azzal, ugyanakkor a chip tuning enélkül is megvalósítható. A gomolygó füstfelhőt mellőzve ráadásul a motor számára sokkal ideálisabb beállításokat lehet elérni.

Nem attól lesz jó a chiptuning, ha füstöt okád az autó

Nézzünk egy konkrét példát!

Egyszer elvittek az AET CHIPtuninghoz egy BMW 330D típusú autót. A tulajdonos arra panaszkodott, hogy sokszor vészüzemre kapcsol a járgány, megnőtt a fogyasztása, és még egy kicsit füstöl is.

A kocsi már az első tesztkör alatt két említett hibajelenséget is produkált. A BMW hatalmas mennyiségű füstöt okádott ki magából, néhány szekundumot követően pedig jött a motortiltás is. Hamar ki lehetett következtetni, hogy az autón nem az eredeti program van.

Sokszor maguk a tulajdonosok sem tudnak arról, hogy az autó motorvezérlőjét korábban már megpróbálták megokosítani. Éppen ezért célszerű használt autó vásárlásakor egy teljesítménymérés segítségével fényt deríteni arra, hogy történt-e ilyesmi.

Kicsit túltolhatták korábban a tuningot

A szóban forgó autó a gyári adatai alapján 184 lóerős, míg a nyomatéka 390 Nm. Az AET CHIPtuning szerint motoroptimalizálást követően kb. 220 lóerővel és 480 Nm nyomatékkal lehet számolni. Persze ez függ az állapottól is.

Nagy nehezen le tudták mérni, hogy a korábbi, ismeretlen helyen végrehajtott tuningolás következtében milyen eredményeket produkált fékpadon a kocsi. Persze a tiltások miatt nem volt egyszerű ez a művelet. Végül kiderült, az autó teljesítménye 231 lóerő és 467 Nm nyomaték, csak hát azok a bizonyos tiltások és a füst kissé bezavartak az ideális képbe.

Kiderült, mi okozta a hibát

Sajnos ahogyan arra számítani lehetett, azért léptek fel a galibák, mert nem profik dolgoztak az autón. A programban össze-vissza volt állítva minden. Az egekig emelték a turbónyomást, emiatt tiltott le sokszor a motor. Nem volt más lehetőség, vissza kellett állítani az eredeti állapotot.

Ekkor a mérés során 183 lóerőt és 420 Nm nyomatékot mutatott a műszer, ami egy ilyen idősebb autó esetén kifejezetten jónak számít. A valódi, megfelelő eszközökkel és szakértelemmel végzett motoroptimalizálás után a végeredmény 224 lóerő és 520 Nm nyomaték lett, és még indokolatlan mennyiségű füsttel sem kellett szembesülni.

Így bár a teljesítmény valamivel kevesebb lett, a tulajdonosnak többé nem kellett váratlan motortiltásokkal szembesülnie, és a fekete korom sem bukkant fel többé a kocsi kipufogójából. Jó hír még, hogy ezek az új beállítások még az automata váltó számára is kímélőbbek.

(PR-cikk)

Címkék: PR-cikk, chip tuning, tuning