1
Fotó: Facebook
Megosztás
A Medián felmérése szerint Magyarországon a kormánypárti szavazók 70 százaléka elégedett a járványkezeléssel, de az ellenzékiek között is nőtt az elégedettek aránya február óta, most már 40 százalék. (Teljes cikk itt.) Továbbá a kormánypártiak többsége úgy tudja, hogy a halálozások tekintetében Magyarország jobban vagy sokkal jobban áll, mint a többi ország.
A valóság ezzel szemben az, hogy – csak az ún. fejlett világhoz tartozó Európai Uniót nézve – Magyarországon kirívóan (botrányosan, riasztóan) rossz a helyzet, az utóbbi két hétben például a bejelentett COVID-esetek aránya itt a legnagyobb, a haláleseteké pedig mellbevágó: egymillió lakosonként 363, míg a második legrosszabb adat a bulgáriai: 245. Szlovákiában 199. Dániában nem egészen öt.
A kormány járványkezelését tehát sikeresnek mondhatjuk, amennyiben a cél az, hogy a szavazók kellően nagy része kellő mértékben szeresse a kormányt azért, ahogyan a járványt kezeli (és akkor már nem beszéltünk a gazdasági válság kezeléséről).
A kritikusoknak tudomásul kellene venniük: Orbán más játszmát játszik, és abban rendre ő győz. Itt nem a járvány legyőzése – vagyis az ország érdeke – a közvetlen cél, hanem többek között az, hogy a szavazók kellően nagy számban érezzék úgy: a kormány le tudja győzni, a pandémia már visszaszorulóban van, és előbb ér véget, mint a kétbalkezes Nyugat-Európában, hála az ország első embere bátorságának és éleslátásának.
A cél tehát az, hogy az ország örökös első emberének politikai hatalma tovább erősödjék (és közben gazdasági hatalma is növekedjék, amit az országért végzett munkájával – a megdolgozott szavazók szerint – megérdemel).
Ilyen szempontból a média elfoglalása és az információs parancsgazdaság bevezetése is siker: az állampolgárokhoz egyszerűen nem jut el, hogy milyen a helyzet valójában – egyfelől a többi országhoz képest, másfelől az egészségügy mindennapjaiban.
Utóbbi téren a tudatlanságról a teljes reál-egészségügyi hírzárlattal gondoskodnak, ami például lehetlenné teszi a Paraméteréhez hasonló dokumentumvideók leforgatását, továbbá megkönnyíti, hogy a járványügyi tájékoztatást a pillanatnyi célnak megfelelően keverjék politikai propagandával (a kórházi valóság elkenésével éles ellentétben van például a rendőrségi fellépésről szóló, kevesebbeket érdeklő adatok kristályos precizitása).
Így válik lehetővé, hogy kiváló és politikaimentes szakember a megismerni-tilos kórházi állapotokat az összeroppanáson inneni, egyensúlyi helyzetnek állíthassa be; valamint így lehet elhitetni kellően sok szavazóval, hogy a járvány elleni harcban a siker mércéje az átoltottság aránya, ami – kormányunk gondoskodik róla, hogy mindenki tudja – Európa-szerte Magyarországon a legjobb.
Tény, hogy az egyeztetésre nem kényszerülő és – megannyi bajukkal együtt mégiscsak demokráciákról lévén szó – politikailag közvetlenül érdekelt nemzeti kormányzatok Amerikában vagy Nagy-Britanniában e téren sokkal eredményesebbek, mint az Európai Unió. Anélkül amúgy, hogy igénybe vették volna a kínai vagy orosz segítséget.
A magyar kormány kimondott és kimondatlan érvelése szerint azért vagyunk jobbak mindenki másnál, mert nem finnyáskodunk, elfogadjuk a kínai és orosz vakcinát a politikai felárral, ennek pedig az lesz a haszna, hogy előbb és kevesebb áldozattal jutunk túl a járványon, mint a fennhéjázó nyugatiak, akikből hiányzik a józan magyar paraszti ész. (Ahogy a kormányzati szitokszóval „oltásellenes”, sőt „víruspárti” ellenzékből is.)
Csakhogy van még egy mutató, amin már nem nagyon lehet változtatni. Dániában lehet, hogy lassabban halad az oltás, de a járvány kezdete óta a halálos áldozatok száma egymillió lakosonként (2019-es becsült népességszámmal) 422. Magyarországon 2534, a második legnagyobb az Unióban, és ha folytatódik a trend, hamarosan a legnagyobb lesz. Jóval kevesebb azokban az országokban is, amik a pandémia korábbi szakaszaiban elrettentő példának számítottak – Olaszországban például 1921, Belgiumban 2062.
Nem lehet biztonsággal jósolni, jöhet olyan variáns, ami megváltoztatja az arányokat, mire népesség zöme minden országban immunizálva lesz. De a tény leszögezhető: a magyar kormányzás rosszvoltából európai viszonylatban hatalmas károk estek emberéletekben, emberek jelen- és jövőbeli munkaképességében, a gazdaság egészségéről megint csak ne beszéljünk.
Ez egy demokráciában bőven elég lehet a kormány bukásához, mint ahogy Lengyelországban (1596 halott/egymillió fő) hajszálon függ a kormánytöbbség, Szlovákiában (1996) megbukott a miniszterelnök, Csehországban pedig (2659) a közvélemény-kutatásokból ítélve nagyot fog bukni ősszel. Magyarországon viszont tovább szilárdul a miniszterelnök helyzete, bár az ellenzék rendületlenül reménykedik: az emberek ráébrednek a valóságra. Szólok: ahhoz magyar viszonyok között sokkal több kell.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.
