1
1968 Csehszlovákia - Wikipedia
55 év telt el Csehszlovákia 1968 augusztus 21-i megszállása óta. A rendszerváltás óta mind a szlovák, mind a magyar történészek rengeteg kutatási eredményt, forrásanyagot tettek közzé, van mire támaszkodni, ha árnyalt képet akarunk kialakítani az eseményekről és azok szereplőiről. Szabadon vitázhatunk arról, eleve zsákutca volt-e a (mérsékelten) reformkommunista kísérlet, hogy gyáva és megalkuvó, avagy józan és megfontolt volt-e a dubčeki vezetés. Sokféle vélemény kavarog, de az alapvető tényt, hogy a Varsói Szerződés csapati megszállták az országot, a legelvakultabb kommunistákon kívül senki nem kérdőjelezte meg. Eddig. A magyar kormányhoz közel állónak tartott Magyar Nemzet publicistája most átlépte a Rubicont: szerinte megszállás volt ugyan, de ez a magyar hadtestre nem érvényes. A magyar katonákra egy speciális magyar nézőpontból kell tekinteni, az elszakított Felvidékre való bevonulásuk, Brezsnyev ide vagy oda, „fogalmilag” nem volt megszállás.
A korszak legtöbbet idézett, 1968 augusztus 26-án kiadott ikonikus szlovákiai magyar dokumentuma:
"MAGYAROK MAGYAROKHOZ!
Csehszlovákia népei nem gyűlölettel, hanem sajnálattal néznek rátok! Aljas játékot űztek veletek! Gondolkodjatok és nézzetek körül!
Csak a német fasiszta hadsereg hordái mondhatták: „Parancsot teljesítünk!" A magyar néphadsereg nem teljesíthet olyan parancsot, amely nem fér össze az emberiességgel!
Ne hagyjátok bemocskolni Dózsa, Rákóczi, Kossuth népének becsületét! Tiltakozzatok az agresszió ellen!
Ti, egy hős, a szabadságáért és függetlenségéért annyit szenvedett nép fiai vagytok, nem viselkedhettek gyáván. Nem lehettek ilyen aljas játék figurái.
Menjetek haza békével! Mondjátok meg az igazságot a magyar népnek! Jogotok van erre, mert van szocialista hazátok.
„Haza csak ott van, ahol jog van, ahol nincs jog, ott nincs haza.” (Petőfi)
Legyetek hívek Petőfi szelleméhez. Ne legyetek idegen hatalom rabszolgái!
Ne legyetek áldozatok. Emberek, gondolkodjatok! Terjesszétek bajtársaitok közt!
CSEMADOK"
Ágoston Balázs, a Magyar Nemzet publicistája így ír 2023. augusztus 18-án:
Az egyetlen egészséges, azaz magyar nézőpont szerint nem az volt a baj 1968-ban, hogy bejött a magyar hadsereg, hanem az, hogy kiment, és egyébként is, a csehszlovákiai magyarok elsöprő többségben kitörő örömmel, felszabadítókként fogadták a magyar fiúkat.
Nem titok és nem meglepő, hogy voltak annak idején ilyen hangok is. Nem titok és nem meglepő, hogy ma is vannak, akik így gondolják. A cikkíró is egy meg nem nevezett felvidéki pedagógustól hallotta először ezt az eszmefuttatást. Ebben hiszek neki, több tippem is lenne, ki lehetett az. Az is biztos, hogy 1968-ban, amikor világossá vált, az ország vezetése semmiképpen nem akar konfrontációt a megszállókkal, az első sokk elmúltával a magyarlakta vidékeken megkezdődhetett a magyar hadosztály katonáival a fraternizálás. Viszont a visszaemlékezők szerint a visszacsatolás óhaja anno egy fura, kitekert szélsőbalos nacionalista narratíva részeként fogalmazódott meg: Csehszlovákiát a szovjetellenessége miatt kellene Brezsnyevnek Dél-Szlovákia elszakításával megbüntetnie. És hogy kitörő örömmel fogadta a magyar lakosság a határt az éjszaka leple alatt átlépő harckocsikat? Ezt a cikkíró sem gondolhatja komolyan. A fentebb idézett Csemadok-közlemény sem erről tanúskodik. De sajtószabadság van, s minden korban, amikor sajtószabadság volt (és lesz), voltak (és lesznek) újságírók, akiknek az újságírói felelősség fogalma semmit nem jelent. Nem törődnek a tényekkel, nem mérlegelik írásaik várható hatását. Az olvasó (már amennyiben nem éppen a revolverújságírás rajongója) ilyenkor legyint egyet, már megint egy futóbolond, kár ezzel többet foglalkozni.
Legszívesebben én is ezzel intézném el Ágoston írását, mert hát nyilvánvaló, hogy az illető a számtalan történelmi tanulmány, forráskiadvány, visszaemlékezés egyikét sem olvasta, vagy ha igen, akkor szándékosan ignorálja azokat. Sőt, élnék a gyanúperrel, hogy ezúttal nem is felelőtlenséggel, hanem szándékos provokációval van dolgunk. Aki pedig az ilyennel vitába keveredik, az a provokátor malmára hajtja a vizet.
Hogy röviden mégis reagálok, arra két okom van.
Az egyik, hogy bár Ágoston megemlékezik Ján Palach és Bauer Sándor haláláról, gondolatmenetéből egyenesen következik, hogy az illegális Gabonaváros rádióadás működtetői, a magyar nyelvű röplapok terjesztői, a magyar falfirkák készítői, a megszállást elítélő nyilatkozatok fogalmazói és aláírói tulajdonképpen nem érdemelnek tiszteletet, mert „a magyar honvédek a történelem és az igazság jogán magyar nézőpontból fogalmilag nem lehettek megszállók a Trianonban elszakított Felvidék magyarlakta területein“, azaz a bevonulásuk ellen tiltakozás nem érdemel elismerést. Ez méltánytalan és igazságtalan, függetlenül attól, hogy 55 év távlatából mit gondolunk az „emberarcú szocializmusról“.
A másik ok Ágostonnak az a mondata, miszerint „szent jogunk és kötelességünk a magyar látószögű valóságmagyarázat megfogalmazása és uralkodóvá tétele“.
Mindenkinek szent joga bármiről bármilyen valóságmagyarázatokat megfogalmazni, lehet hinni belénk ültetett mikrochipekben meg 1968-ban „tengernyi“ faluban lobogó piros-fehér-zöld zászlókban, és ha van megfelelő sajtótermék és szerkesztő, akkor ezeket akár újságban is megjelentetni. A baj ott van, amikor az illető szent elhivatottsággal hirdeti, hogy a cél nemcsak az ilyen valóságmagyarázat hirdetéséhez való jog – azaz a véleményszabadság – megtartása, hanem a magyarázat „uralkodóvá tétele“.
Vajon hogyan kívánja ezt elérni? Aki még emlékszik a néhai Magyar Nemzet (és a Heti Válasz, a Népszabadság meg a többiek) megszűnésének, majd az új Magyar Nemzet születésének körülményeire, annak világos, hogy az egyik eszköz kormányzati hátszéllel, állami hirdetésekkel fenntartani a megfelelő lapokat, ellehetetleníteni a más véleményen lévőket, így megspórolható a szabad vitával, tények felsorakoztatásával és ütköztetésével járó vesződség. Vagy ahogy az orosz példa mutatja, még egyszerűbb átírni a történelemkönyveket, ne is halljon a fiatal nemzedék más magyarázatokról.
Szlovákiában nem egy párt hirdeti nyíltan, hogy szívesen venne át hatalomgyakorlási módszereket délről is, keletről is. Reméljük, a választások után nem lesz módjuk ezeket megvalósítani.
Végül még egy megjegyzés: gyakran emlegetjük pozitív példaként a finnországi svédek helyzetét. A svéd és finn történelem is sok konfliktussal volt terhelt, az 1922-es alkotmányban biztosított nyelvi jogok ellenére a svéd kisebbség elégedetlen volt a helyzetével, és ennek hangot is adott. De amikor Finnország 1939-ben végveszélybe került, a nyelvi vitákat zárójelbe téve többség és kisebbség vállvetve harcolt az szovjetek ellen. Meg persze Svédországnak még véletlenül sem jutott eszébe, hogy esetleg az A°land-szigetekért cserében a szovjeteket támogassa, hanem önkénteseket, muníciót, élelmiszert küldött bajba jutott szomszédjának, és 70-80 ezer finnországi gyereknek nyújtott menedéket. A háború utáni bizalom légkörét ez alapozta meg. És bár nem szomszédját érte orvtámadás, akkor még a magyar állam is a függetlenségéért harcoló Finnország mellett állt ki.