4
Zdenka Uhlárová, az ipolysági mérgezéses gyilkossági kísérletek egyik áldozata (Fotó: Barak Dávid)
Egy gyilkosságsorozat elképesztő története. II. RÉSZ
- A 69 éves, ipolysági Gyönyör Terézt szeptemberben 25 év fegyházbüntetésre ítélte a bazini Specializált Büntetőbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyben néhány hónap múlva a Legfelsőbb Bíróság hoz végső döntést. Gyönyör Teréz szabadlábon várja az ítéletet.
- A vádlottat tíz rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, és öt különösen súlyos gyilkossági kísérlet vádjában találták bűnösnek.
- A nagymamakorú asszony az első fokú verdikt szerint adósságai rendezése helyett egy növényből kinyert szerrel, atropinnal mérgezte meg három ismerősét, akiknek a legtöbb pénzzel – fejenként több tízezer euróval – tartozott.
- Az ítélethirdetésen elhangzott, hogy a vádlottnak a múltban több áldozata is lehetett, ám a gyilkosságokat visszamenőleg már nem lehet bizonyítani.
- A kisvárosi eseményeket megismerve az az érzés fogja el az embert, mintha egyszerre csöppent volna bele Agatha Christie egyik regényébe, egy hollywoodi filmbe és egy lidérces álomba. Ez azonban a színtiszta valóság, ami nem máshol, mint az álmos dél-szlovákiai kisvárosban, Ipolyságon játszódik.
- Az ügy részleteinek négyrészes cikksorozatban jártunk utána: I. rész, II. rész, III. rész, IV. rész.
II. rész: Zdenka
Zdenka Uhlárová Ipolyságról származik, és szülei már gyermekkora óta jó viszonyt ápoltak Gyönyör Teréz szüleivel. A hozzá hasonló korú Terézt maga is kislánykora óta ismeri, és kapcsolatuk évtizedeken keresztül felhőtlennek volt mondható. Egészen addig, amíg Zdenka egy rosszullét miatt kórházba került, és rájött, hogy a már nem először jelentkező egészségügyi problémáját nagy valószínűséggel közeli barátnője okozta. Sőt, úgy festett, hogy régi ismerőse egyenesen az életére tört.
A két asszony között nem csak barátság volt, üzleti téren is együttműködtek. Amikor Zdenka a ČSOB Biztosító kereskedelmi részlegén dolgozott, kapóra jött neki Teréz személye – aki regionális szinten nagy ívű és eredményes karriert futott be a pénzügyi szektorban, ahol leginkább biztosításokat és spórolásokat közvetített. Zdenka hát lehetőséget kínált neki, majd barátnője munkához is látott. Teréz tapasztalt volt és tudott bánni az emberekkel – így pedig semmi nem akadályozta abban, hogy sikeres legyen. Ennek megfelelően szállította is a klienseket, és maradéktalanul teljesítette a vele szemben állított elvárásokat.
Professzionális kapcsolatuk mellett Terézzel jól kijöttek, aki szinte minden adandó alkalommal kedveskedett valamivel ismerőseinek.
„Amikor elmentem Ipolyságra meglátogatni az idős szüleimet, mindig jelentkezett. Például szólt, hogy sütött lángost, vigyek belőle anyunak és apunak. Vagy ha én nem is voltam a városban, akkor is előfordult, hogy bekopogott a házunk ablakán, és palacsintát vitt anyukámnak.”
A két nőnek pénzügyi téren sem volt soha konfliktusa egymással. Előfordult, hogy Teréz ötezer eurót kért kölcsön Zdenkától – állítólag Tchibo termékekkel kapcsolatos üzlethez kellett a tőke –, és fel sem merült Zdenkában, hogy Teréz visszaélne a bizalmával. Nem is kellett csalódnia, Teréz időben törlesztett.
Aztán 2014 júniusában Teréz már nagyobb szívességet, egy 44 600 eurós kölcsönt kért Zdenkától. Az ürügy hasonló volt, mint Zdenka egyik sorstársa, Klaudia esetében. Gyönyör Teréz azzal jött, hogy egy ismerősének, bizonyos Rák Annának pénzre van szüksége, de először ki kell egyenlítenie a tartozással terhelt házán lévő követeléseket, hogy aztán eladhassa az ingatlant.
„Rák Anna akkoriban kapott agyvérzést. Valamilyen gyógykezelésre volt szüksége, és állítólag azt akarta fedezni a ház eladásával. Gondoltam, hogy Terka segít neki eladni, és még ha kis haszonnal is teszi ezt, az még rendben van. Még engem is elrángatott megnézni, nem akarom-e megvenni. Szép ház volt, felújított, azonnal beköltözhető, nagy kerttel. De nekem nem volt rá szükségem”
Zdenka rábólintott a kölcsönre, és mivel nem kis összegről volt szó, a tranzakcióról szerződést, és egy váltót is írtak. 2014 júniusában úgy állapodtak meg, hogy Teréz 2015. március 31-ig visszaadja az összes pénzt.
Zdenka rendszeresen járt Ipolyságra, és egy őszi napon, mielőtt visszaindult volna pozsonyi otthonába, megállt egy kávéra barátnőjénél, Teréznél. Nem maradt ott sokáig, egy kávé és egy süti után már indult is a dolgára – Pozsonyba menet még meg kellett állnia Léván is, ahol hivatali teendői voltak.
„Beültem az autóba, és elindultam Lévára. Semmi bajom nem volt, amíg odaértem, de amikor kiszálltam a kocsiból, nem voltam rendben. Képtelen voltam rendesen mozogni és teljesen ki voltam száradva. Azt hittem, valamilyen allergiás reakcióm van, talán a süteményben lévő dió miatt. Viszont furcsa volt az egész, mert az életben soha nem volt semmilyen allergiás reakcióm.”
A munkaügyi hivatalban aztán vízhez jutott, ami csillapította panaszait, ám azok rövid időn belül visszatértek. Újra és újra innia kellett – ott ült a hivatalban vagy két órán keresztül, és vagy öt liter vizet elfogyasztott. Közel sem érezte magát száz százalékos állapotban, de mozgása mintha rendbejött volna. Amikor azonban a volán mögé ült, vezetés közben valami egészen hátborzongató dolog történt vele.
„Úgy éreztem, mintha hallucinálni kezdenék. Ültem az autóban, és amikor oldalra néztem, mintha ült volna mellettem valaki. Hát mi történik itt? – gondoltam magamban.”
Bár mintha a rengeteg víz elfogyasztásával detoxikálta volna szervezetét, Zdenka még hosszú órák elteltével is gyötrődött. Így döntött végül, hogy megáll a lévai kórház sürgősségi osztályán.
„A kórházban elmondtam, hogy mi van velem, de sajnos az orvost még a vérnyomásom sem érdekelte, még a szememet sem vizsgálta meg, pedig a pupilláim is biztosan magukért beszéltek. Csak egy injekciót kaptam, és ültem ott egy kicsit. Arról már nem is beszélve, hogy azt sem tudtam, hol jutok vízhez, úgyhogy a gyógyszertárban vásároltam fel majdnem az egész készletet, mert a szájszárazság még mindig gyötört. Viszont elég volt már csak kortyokat innom, hogy jobb legyen.”
Kórház és rendelőintézet, Léva (Fotó: Cséfalvay Á. András)
Végül Zdenka úgy ítélte meg, hogy biztonságban haza tud autózni Pozsonyba, és így is tett. Rosszullétének másnap már nyoma sem volt.
Amikor legközelebb Ipolyságon járt, és megállt barátnőjénél, Teréznél, el is mesélte neki, hogy milyen rosszul lett legutóbb. Együtt kezdtek fejtegetésbe arról, hogy mi lehetett a sütiben, milyen alapanyagok, milyen liszt, de nem jutottak közelebb a megoldáshoz. Azt pedig, hogy barátnője szándékosan megmérgezte volna, Zdenka akkor még rémálmában sem tudta elképzelni.
Teltek-múltak a hónapok, eljött az újév, és változatlanul, rendszeresen tartották egymással a kapcsolatot. Egyszer épp telefonon beszélgettek, amikor Gyönyör Teréz elújságolta neki, hogy egyik barátnője – akit Zdenka személyesen nem ismert –, az ipolysági közjegyzőnő agyvérzést kapott. A hírben akkor nem is lett volna semmi különös, ám Zdenka asszony utólag meg van győződve arról, hogy emlékei szerint nem a közjegyzőnő volt az egyetlen, akinek agyvérzéséről Teréz különös átéléssel mesélt neki…
2015. március. 31-ike, vagyis a 44 600 eurós kölcsön fizetési határideje a húsvét előtti nagyhétre, egészen pontosan nagykeddre esett. Zdenka az ünnepekre hazautazott Ipolyságra, és a határidő leteltét követően személyesen meglátogatta Terézt, hogy a pénze iránt érdeklődjön. Figyelmeztette barátnőjét: ha nem érkezik meg az összeg, akkor érvényesíti vele szemben az aláírt váltót, ám ahhoz, hogy ezt a megoldást elkerüljék, felszólította, hogy legalább a kölcsön egy részét törlessze.
Húsvéthétfő másnapján, április 7-én korán reggel megszólalt Zdneka telefonja.
„Gyönyörné sírva hívott fel, hogy a fia rosszul lett, az orvosi ügyeleten van, és hogy nem mennék-e át hozzá. Még reggelit sem készítettem akkor a szüleimnek, de úgy kérlelt, hogy megsajnáltam, beültem az autóba, és odamentem. Beszélgetni kezdtünk, és az érzéseiről vallott, hogy nem tudja mi lenne, ha a fiával történne valami. Én meg megittam nála egy kávét. Ám amint megittam, egy idő után jöttek a tünetek, amiket rögtön felismertem. Kinyitottam a konyhaszekrényt, levettem egy poharat, és inni kezdtem. Inni, inni, inni, aztán a vécére jártam, hogy kihányjam. Közben megjött a férje, és mivel tudtam, hogy én már autót vezetni nem fogok, megkértem, hogy vigyen haza. Gyönyörné még a karomat is elkapta, hogy marasztaljon, húzott befelé”
Zdenkának nem maradt túl sok emléke arról a napról. Az még rémlik neki, hogy amint beért szülei házának udvarára, eldőlt, mint egy zsák krumpli, és jól szétverte a térdét. Utolsó erejéből pedig még bevánszorgott a szobájába, és lefeküdt az ágyba.
Mivel Zdenka mindig beállt autójával az udvarba, és kocsija Gyönyörék lakótelepi lakásánál maradt, édesanyja nem is tudta, hogy lánya otthon tartózkodik. Az idős asszony csak akkor jött erre rá, amikor bizonyos idő után Gyönyör Teréz és férje megjelentek nála, hogy arról érdeklődjenek, hogy van a lánya – aki mint elmondták, délelőtt rosszul lett náluk, majd hazajött. Zdenkára a szobájában találtak rá, és szemmel láthatóan nagyon rossz állapotban. Édesanyja Teréztől kérdezte, nem tudja-e a mentők telefonszámát, de az asszony állítólag nem tudta, és az idős nő végül fiát – Zdenka testvérét – hívta fel, hogy jöjjön segíteni.
Amikor bátyja megérkezett, Zdenkát a szoba közepén találta. Ott ült beszámíthatatlan állapotban, és ha épp nem kacarászott, akkor össze-vissza beszélt mindenféle badarságot. A férfi hívta is a mentőket, akik a nőt az ipolysági kórházba szállították. Következő emléke az volt, hogy egy kórteremben, egy kórházi ágyban lekötözve ébred.
Addigra az orvosok már kizárták, hogy agyvérzése lett volna, és tanácstalanok voltak a kórképpel kapcsolatban. Zdenka azonban, mivel már tisztában volt állapota eredetével, próbált tiszta vizet önteni a pohárba.
„Már a legelső pillanatban, amikor odajött hozzám az orvos, és az állapotomról kérdezett, azonnal elmondtam neki, hogy Gyönyörné beadott nekem valamit, és tulajdonképpen megmérgezett.”
Zdenka rögtön követelte, hogy végezzenek el rajta drogtesztet, ami viszont nagyon nehézkesen ment. Figyelmeztették, hogy a kábítószer-vizsgálatot nem fedezi a biztosító. Egyenesen a kórházigazgatót kellett felhívnia, hogy elvégezzék rajta a tesztet, amiért végül több mint kétszáz eurót fizetett ki. A teszt eredményétől azonban senki nem lett okosabb – mint később kiderült, a szervezetében valószínűleg egy olyan anyag volt, amit a szokványos teszt képtelen felismerni.
Az ipolysági kórház nem túl bizalomgerjesztő főbejárata (Fotó: Barak Dávid)
Április 7-én, amikor kórházba szállították, még úgy nézett ki, hogy Zdenkát egy hajszál választja el a haláltól. Két nap múlva pedig már semmi baja nem volt, és a rutinvizsgálatok elvégzését követően haza is engedték.
Amikor már otthon lábadozott, bátyja barátja, egy ipolysági pszichiáter, Artúr Ivančík hívta őt fel a mobilján. Az orvos közölte: hallotta, mi történt vele, és hogy talán a biztonság kedvéért befeküdhetne egy pozsonyi kórház neurológiai osztályára, mert ő már a harmadik nő Ipolyságon, aki életveszélyben, agyvérzéses tünetekkel kerül kórházba, másnap meg már kutya bajuk, és jó volna utánajárni annak, mi okozhatja ezeket a tüneteket. Zdenka azonban leállította Ivančík doktort, és előállt a farbával.
„Artúr, tudod mi történt? Az a… Gyönyörke megmérgezett engem.”
A pszichiáternek a szava is elállt. Néhány nappal azelőtt, amikor közeli ismerőséhez, Jana Kuchariková ipolysági közjegyzőhöz az orvos maga riasztott mentőt, Kuchariková irodájában – ahol az asszony rosszul lett – Gyönyör Teréz is ott volt. A közjegyzőt akkor élet és halál között, agyvérzés tüneteivel vitték a lévai kórházba – pár nap múlva pedig már mintha mi sem történt volna vele. Jana Kuchariková akkor már legalább másodszor szorult ilyen kezelésre – és mint a pszichiáter számára kiderült, Zdenka sem először produkálta az említett tüneteket.
A pszichiáter szerepe később kulcsfontosságúnak bizonyult. A fent idézett telefonbeszélgetés másnapjára berendelte magához mindhárom nőt, akiket a közelmúltban rejtélyes betegséggel kezeltek Ipolyságon és Léván. A találkozón pedig mindenki megvilágosodott. A három asszony, Klaudia, Zdenka és Jana elmesélték egymásnak történeteiket, és rádöbbentek, hogy mindhárman ugyanazzal az emberrel találkoztak, mielőtt életveszélyes állapotba kerültek volna. Ráadásul az indíték is kikristályosodni látszott: Gyönyör Teréz mindannyiuknak több tízezer euróval tartozott, a kölcsönt pedig egyiküknek sem törlesztette. Sorsdöntő felismerés volt az is, hogy Ivančík doktor a nők kezelőorvosaival történő konzultáció után arra jutott, hogy az anyag, amivel megmérgezték az asszonyokat, a hazai növényekben is megtalálható atropin lehetett.
Zdenkának idővel kísérteties emlékek jutottak eszébe. Teréz régebben rendszeresen meglepte őt valami „finomsággal”, süteménnyel, lekvárral, befőttel – ami épp kéznél volt. Mivel Zdenka pozsonyi szépségszalonjában mindig sokan dolgoztak, az ajándékokat rendre szétosztotta alkalmazottai között.
A vakvezető kutyával közlekedő, látáskárosult masszőrkollégája, Milan nagyon szerette a palacsintát – így Zdenka úgy gondolta, jól jön majd a férfinek a málnabefőtt, amit eredetileg Teréztől kapott. A málnából ráadásul több üveg is volt, így két további kolléganőnek is jutott belőle.
Egy nap, amikor a masszőr munkába érkezett, rögtön elmesélte, hogy kórházban volt, mert CT-vizsgálatot kellett csinálni a fején. Zdenka persze rögtön arról érdeklődött, miért volt erre szükség.
„Azt mondta, arra emlékszik csak, hogy este fölébredt, mert nagyon szomjas volt, és kiment inni. Aztán reggel pedig arra ébredt, hogy teljesen nedves a vánkosa. Kiderült, hogy éjszaka elesett, beverte a fejét a radiátorba, a párnája pedig nem nedves, hanem merő vér volt.”
Zdenka egy másik alkalommal Gyönyörné süteményét kínálta körbe a szalonban. Senki nem kért belőle, úgyhogy megkérdezte Milant, adhat-e belőle a speciálisan képzett vakvezető kutyájának. A Sammy névre hallgató tízéves labradornak tetszett az ötlet, be is falt két darabot a sütiből. Csakhogy aztán egy idő múlva nem tudott lábra állni – csak feküdt bágyadtan a földön, mintha szó szerint minden élet és erő elszállt volna belőle. Kivitték a levegőre, megitatták, és egy idő után megrázta és összeszedte magát, viszont egy másik alkalommal ugyanez még egyszer lejátszódott. A kutyus akkor is egy Ipolyságról származó finomságot kóstolt meg, majd teljesen kidőlt egy jó félórára. Ezután már el is vitték állatorvoshoz, aki epilepsziára gyanakodott – így Sammy évekig gyógyszert kapott az említett kór ellen. Később azonban kiderült, hogy valószínűleg teljesen feleslegesen…
Aztán volt olyan alkalom is, amikor az egyik beosztottja azt mesélte, hogy férje a hétvégén szó szerint beájult a mosdóban a vécé és a fal közé. Felesége alig tudta összeszedni őt, a férfi egy ideig teljesen magatehetetlen volt. Ez nem is csoda, hiszen mint visszamenőleg kiderült, ő is evett a málnabefőttből.
A legrosszabbul viszont a szalon egy másik dolgozója járt – aki szintén megkóstolta a kompótot. A közkedvelt hölgy, akinek naptára mindig tele volt, és az ajtaja előtt sorban álltak a kliensek, egyszer csak nevetőrohamot kapott. Egyszerűen képtelen volt abbahagyni a nevetést – ami eleinte vicces volt, ám amikor a roham nem bírt csillapodni, Zdenka elmondása szerint már inkább dermesztőnek tűnt a helyzet.
„Nem tudtam megérteni, mi történik, miért nevet annyit. Az ügyfél kérdezte is, hogy mi van Mariankával? Ő meg csak röhögött, csak röhögött, csak röhögött. Végül haza kellett küldenem. És hogy mi lett a vége? Este olyan hallucinációi voltak, hogy a pszichiátrián kellett kezelni őt.”
Ezek a történetek azonban csak utólag törtek a felszínre Zdenka emlékezetében. Azon a napon, amikor Klaudiával és Janával a pszichiáternél ültek, már csak az forgott a fejükben, hogy felelősségre kell vonni azt, aki az életükre tört.
Nem volt más hátra, mint a rendőrséghez fordulni, és elszámoltatni Gyönyör Terézt – már ha valóban ő tört az életükre. Annak érdekében pedig, hogy a nyugdíjas asszonnyal szemben érzett megalapozott gyanú beigazolódjon, egyikük egy rendkívül merész tervet eszelt ki. Teréz pedig önként sétált bele a csapdába.
A történet folytatása cikksorozatunk III. részében olvasható.
(Barak Dávid)