„Nem elég a szőnyeg szélén állni, ott kell lenni a tanítványok közt”
Gaál Attila kadet szabadfogású válogatott edző már nyolc éve vesz részt a Hakszer Roland vezette dunaszerdahelyi Birkózó Klub életében. A népszerű edző tanítványai sorra halmozzák a jobbnál jobb eredményeket, világ- és Európa-bajnokságokon szerepelnek sikeresen.
Az elmúlt hetekben újabb világversenyeken képviselték a klubot Gaál Attila tanítványai: az olaszországi Kadet Európa-bajnokságra Gaál András, Csörgő Tamás, Pollák Anna és Vereš Michal jutottak ki, Annának pedig az 5. helyet sikerült megszereznie. A krakkói U15-ös Európa-bajnokságon öt növekdék képviselte a klubot: Hegedűs Réka az első körben 10:0 technikai tus győzelmet aratott egy lengyel versenyző ellen. A napokban pedig Pollák Anna és Csörgő Tamás sikeresen szerepeltek a klubból az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Bakuban a szlovák válogatott színeiben: előbbi ismét az ötödik helyet szerezte meg, ami remek eredménynek számít.
A nyári szezon elején ellátogattunk a klub egyik edzésére, ahol az edző mellett megszólítottuk azokat a tanítványokat, akiket tavasszal Év Sportolója díjjal jutalmazott a város. A tanítványokkal készült beszélgetéseket külön cikkekben közöljük.
Az idei Év Sportolója gálán Dunaszerdahelyen ön is egyike volt a díjazott edzőknek, és nem ez volt az első év, hogy megkapta ezt az elismerést. Ezúttal is meglepetésként érte?
Minden évben meglepetés számomra, hogy megkapom ezt az elismerést, de az ember azért valahol reálisan látja az eredményeket. Jelenleg nyolc válogatott van a klubban, ami egy óriási siker számunkra.
Ezek az elismerések, amelyeket a várostól is kapok, igazából a gyerekek eredményeit tükrözik. Az pedig, hogy úgymond én kapom a díjat helyettük, számomra nagy megtiszteltetés.
Az elismerések mögött pedig valószínűleg rengeteg munka van – mind a tanítványok, mind az edző részéről.
Minden év nagyon nehéz, főleg azért, mert a klubnak nyolc válogatottja van különböző korcsoportokban. Nekik mind mások a felkészülési igényeik, külön edzőtáborokba járnak mind válogatott, mind klubszinten, és rengeteg versenyen veszünk részt. Ami engem illet, egyetlen szabad hétvégém sincs. Hétköznap itt vagyok a reggeli és a délutáni edzéseken, hétvégente pedig szinte mindig versenyekre utazunk. És ha éppen nincs verseny, akkor a válogatottal vagyunk, edzőtáborozunk, tehát nagyon időigényes sport.
Ahhoz, hogy egy edző fenntartsa a jó kapcsolatot a tanítványaival, ott kell lenni köztük mindig. Nem elég a szőnyeg szélén állni, ugyanúgy részt kell venni az edzésekben.
És talán ez az egyik legnagyobb motiváció számukra.
Igen, mert ha látják, hogy az edző képes megcsinálni, akkor ők is képesek lesznek. A tanítványokat külön korosztályonként kell felkészíteni, mert sokszor csak egy másodpercen, egy ponton, vagy éppen a szerencsén múlik, hogy kijussunk a nagyobb versenyekre.
Talán a felkészülés pszichikai része igényesebb, mint a fizikai.
Vannak a klubban olyan srácok és lányok, akik fizikailag nagyon ott annak, de pszichikailag nem mindig. Egy Európa-bajnokság viszont már mind fizikailag, mind szellemileg alapos felkészülést igényel. És ez a legnehezebb része a dolognak.
Hogyan lehet ezt a fizikai-pszichikai egyensúlyt a leghatékonyabban elérni?
Ebben a legfontosabb szerepe a sportoló és az edző közti kommunikációnak van. Jól ismerjük már egymást, nap mint nap együtt vagyunk, gyakran még hétvégente is, így hát nem is csoda, hogy olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Nálunk ez az egyensúly kiválóan működik. Az edzéseken mindenki tudja a dolgát, mindenki fegyelmezett. Ha épp szünetet tartunk, akkor viccelődünk, nevetünk, de az edzéseket komolyan vesszük, amennyire csak lehet. Vannak könnyebb és nehezebb napok, mégis mindig megvan köztünk az összhang.
Az előzőekhez képest mennyire volt elégedett a tavalyi évvel, amiért ugye az elismerést is kapta?
Az év mindig azzal indul, hogy az országos bajnokságokra készülünk, a szlovák bajnoki cím megszerzése kell ugyanis ahhoz, hogy a tanítványaim válogatottak legyenek. A múlt évre visszatekintve elégedett lehetek, hiszen országos bajnokságokat nyertünk, kijutottunk az Európa-bajnokságra. De szem előtt kell tartanunk, hogy még innen is van felfelé.
Én például már nagyon várok az éremre egy kontinensbajnokságról, mert már nagyon érik.
Januártól kemény felkészüléseink vannak, és jól haladunk. Rátaláltunk a vonalra, és bízom benne, hogy a nyarat is sikeresen zárjuk majd. Június elején voltunk két juniorválogatottal, Bacsfai Rékával és Hakszer Balázzsal a spanyolországi Európa-bajnokságon. Réka minden évben nagyon ott van fizikálisan, de a lányoknál a pszichikai rész kissé nehezebb. De mindig nagyon igyekszik, és már érzem, hogy hamarosan beérik a sok munka gyümölcse. Balázs szintén junior korosztályban versenyez, a fiúknál viszont sokkal keményebb a mezőny. A két kadétom, Csörgő Tamás és Gaál András a napokban ugyancsak kontinensbajnokságon képviselték a klubunkat más-más súlycsoportban. Az U15-ös korosztályban is nagyon ügyes válogatott versenyzőim vannak. Hegedűs Réka például egy kivételes tehetség, akárcsak Kovács Ferenc Dániel és Bazsó Marek.
Az eredményeket pedig kemény felkészülés előzi meg.
Valóban, ez nem egy könnyű folyamat, hiszen heti hét edzésük van, hétégente versenyekre járnak, ami nagy fizikai és pszichikai megterhelés nekik.
Könnyű beszélni arról, hogy versenyeket nyernek és kijutnak az Európa-bajnokságra, de én mindig kiállok mellettük, és tudom, hogy ezt egyikük sem kapta ingyen, minden egyes eredményért keményen megdolgoztak.
Azt pedig, hogy kijutnak a nagyobb versenyekre, nagyon tudják becsülni, utána is fáradhatatlanul és örömmel folytatják a munkát.
A dunaszerdahelyi Birkózó Klub hosszú múltra tekint vissza: 49 évvel ezelőtt alakult, ön pedig 2011-ben kapcsolódott be az edzői munkába.
Bizony, és több, mint negyven éve a Kodály Zoltán Alapiskola ad otthont az edzéseknek. Nagy öröm számomra, hogy 2014-ben hossző idő után a klubnak ismét volt képviselete világversenyen a fiam, Attila személyében. Egy évvel később pedig birkózóink az I. Szlovák Ifjúsági Ligában a dobogó harmadik helyén végeztek. A klub megalakulása óta összesen 15 érmet szereztek a birkózóink világ- és Európa-bajnokságokon. Jelenleg 30-40 tanítványom van, akik aktívan részt vesznek az edzéseken, de sokan vannak olyanok is, akiknél még alakulóban van a dolog, ők nem feltétlenül járnak rendszeresen.
Nehéz összeegyeztetni a versenyszintű birkózást a mindennapi élettel?
Nagyon. Szinte lehetetlen civil ember módjára élni, mert majdnem minden időnket lefoglalja a sport. Nálam pedig különösképpen, hiszen mindkét fiam birkózik, ezért tulajdonképpen a tornateremben éljük a mindennapjainkat.
Mennyire népszerű a mai fiatalok körében a birkózás?
Igazából nem túl népszerű. Manapság inkább azzal jönnek hozzám a fiatalok, hogy mennyire divat az MMA. Ott viszont a likvidáláson van a hangsúly, holott valójában a sportban nem szabadna célirányosan sérülést okozni a másiknak.
A birkózás egy olyan sportág, ami a legspecifikusabb felkészülést adja a sportolónak, hiszen az állóképessége, a mozgékonysága, a motorikus képessége, mind-mind annyira fejlett, hogy bármilyen más sportban is helyt tud állni.
Ott van például Wayne Rooney, vagy említhetnénk a legtöbb MMA-világbajnokot is. És nem mellesleg a Csallóközben is sok híres birkózó volt. A birkózás egy nagyon erős sportág, a statisztikák szerint a nehézségi fokozatok rangsorán az elsők közt szerepel.
Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megszólítsák a fiatalokat, és megismertessék őket a birkózással?
Rendszeresen járunk alapiskolákba, visszük a szőnyeget, és csinálunk egy kisebb bemutatót. Érdekes, hogy miután a gyerekek kipróbálják, a fiúkat többnyire nem érdekli, mert ugye itt nincs labda, a lányok viszont egyből fürgék a szőnyegen, máris cigánykerekeznek. Ebből a szempontból lehet, hogy kicsit megfordult a világ. Emlékszem, amikor gyerek voltam, szinte meg sem álltunk: fociztunk, ugráltunk, fát másztunk. Most viszont azt veszem észre, hogy a fiúk visszahúzódóbbak, a lányok viszont pont ellenkezőleg, mozgékonyabbak. De ez az edzéseken egyelőre nem látszik meg, mert nem jellemző, hogy sok lány jelentkezik.
Ez azért is lehet, mert nem ismerik kellőképp ezt a sportot?
Igen, sőt, sok esetben a szülők sincsenek tisztában azzal, hogy pontosan miről is szól a birkózás. Ha viszont eljönnek, többnyire mindig csodálkoznak azon, amit látnak. Három eset is volt a klubban, amikor a fiatal testvér az idősebb edzését látva kezdett el birkózni. Ilyenkor mindig meggyőzöm őket, hogy jöjjenek fel a szőnyegre, és próbálják ki ők is. Pollák Anna is így került hozzánk, azóta pedig már válogatott birkózónk.
Van, hogy még a szülő sem tudja, hogy mire képes a gyereke, a tornateremben csodálkozik el ő is és én is.
Milyen tervekkel vág neki a klub az év második felének?
Állandóan vannak újabb és újabb céljaink, mert anélkül nincs értelme. Sokáig az volt a célunk, hogy legyen országos bajnokunk és ezáltal válogatott birkózónk. Miután ez sikerült, az volt a célunk, hogy kijussunk világeseményre. Most már arra vágyunk, hogy érmet is sikerüljön szereznünk a világ- és Európa-bajnokságokon, ez ugyanis nagyon rég sikerült már. Kiegyeznék egy bronzéremben is, bármelyik korosztályban. De természetesen reális vagyok, és tudom, hogy mindenhez idő kell, viszont biztos vagyok abban, hogy jó úton haladunk.
(Farkas Linda)
