Nem érti a nagysallói nyugdíjas, hogy fújhatott öt ezreléket, mikor csak kávét ivott

2020. július 19. - 13:58 | Régió

Sokak számára halálos dózisú alkohollal a szervezetében biciklizett hazafelé délelőtt tízkor egy nyugdíjas a lévai járásbeli Nagysallón.

Nem érti a nagysallói nyugdíjas, hogy fújhatott öt ezreléket, mikor csak kávét ivott
Forrás: Joj TV

A Joj TV beszámolója szerint a rendőrök pár méterre a házától állították meg, mert furán közlekedett, ezután következett, amit ebből kifolyólag meg szoktak cselekedni. Megfújatták a nyugdíjas férfit.

Az eredmény nemcsak a rendőröket, de őt magát is meglepte, ugyanis elérte az 5 ezreléket a leheletében mért alkohol aránya. "Kenyérért voltam, megállítottak a rendőrök azzal, hogy ittam-e, mondom, persze, ittam reggel egy kávét" - mesélte a tévének.

Az 5 ezrelékes eredmény szerinte lehetetlen, mivel úgy már az árokban kéne feküdnie a biciklivel. Szavai szerint az utolsó kortyokat este tíz körül itta és egyébként is csak tízes sört fogyaszt. Az ellenőrzés pedig délelőtt tízkor történt.

Élettársa sem értette, mitől fújhatott ilyen sokat, noha elismerte, a férfi időnként napközben is legurít egy-egy sört.

A Joj TV megszólaltatott egy függőségekkel foglalkozó szakembert, Marián Daubner szerint pedig általánosságban az 5 ezrelék már valakiket megölhet, akiket viszont nem, azok általában függők.

(Noviny.sk)