Nem fagyasztják be a képviselők fizetését

2018. december 7. - 14:43 | Belföld

Nem fagyasztják be a parlamenti képviselők és más közjogi méltóságok fizetéseit, ezért 2019-ben több száz euróval is növekedhetnek, nem sikerült ugyanis a tervezett befagyasztás, ahogy rendszerszerű megoldás sem született.

A parlament utolsó rendes ülése pénteken véget ért, már csak az államfő által megvétózott törvényekről fognak tárgyalni.

Bugár Béla, a koalíciós Híd elnöke szerint a Smer-SD és az SNS megakadályozta, hogy végre végleges megoldás szülessen a fizetések kérdésében. Bugár azt is hozzáteszi, hogy a fizetésemelések valószínűleg nagy felháborodást fognak kiváltani az emberek körében, azt azonban szerinte mindenkinek tudnia kell, hogy ezek a fizetések már évek óta nem emelkedtek.

A Smer-SD és az SNS képviselői közül többen nem akarták kommentálni a döntést. Dušan Jarjabek (Smer-SD) elmondta, hogy nem fizetésemelés történt, csupán a régi rendszerre állnak vissza. „A fizetések befagyasztása akkor a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt történt" – tette hozzá. Jaroslav Paška (SNS) szerint a pártja akkor hagyott fel minden igyekezettel, amikor a képviselőtársa, Anton Hrnko megoldási javaslatát nem fogadták el. „Részünkről mindent megtettünk az ügy megoldása érdekében, ennél többet nem kívánunk mondani róla" – zárta Paška.

Veronika Remišová, az ellenzéki OĽaNO frakcióvezetője szerint a pártja már többször adott be javaslatot a fizetések befagyasztására, de azt soha nem fogadták el. A képviselő rossz döntésnek tartja a fizetések ilyen hirtelen történő emelését. Ľubomír Galko (SaS) kijelentette, hogy a pártja minden ésszerű megoldást támogat, kivéve a fizetések további befagyasztását.

Robert Fico, a koalíciós Smer-SD elnöke még november végén nyilatkozta, hogy nyitottak a megegyezésre. „Nem tartom kizártnak, hogy konszenzusra jutunk, legyen szó akár a fizetések további befagyasztásáról, akár azok megemeléséről. Valószínűleg minden marad a régiben, tehát a fizetéseket a régi mechanizmus segítségével fogják megállapítani, nem vezetünk be új lépéseket" – mondta Fico.

A fizetések kérdésének rendszerszerű megoldásáról még tavaly kezdtek el tárgyalni. A vitát az váltotta ki, hogy a koalíciós partnerek, az SNS, a Most-Híd és részben a Smer-SD sem értett egyet Fico javaslatával, amely szerint gyorsított eljárásban kellene befagyasztani a fizetéseket. A feszült helyzet miatt Fico akkor azt javasolta, hogy a fizetések befagyasztása mellett szavazzanak a kormány iránti bizalomról is. Bugár ezt a fajta zsarolást elutasította.


(TASR)