Nem hazudnak, ez rosszabb

Széky János | 2016. február 5. - 17:34 | Vélemény

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke egy múlt heti tévéműsorban annyiszor nem mondott igazat, hogy az esetek tételes fölsorolása olvashatatlanná tenné ezt a cikket. Elégedjünk meg időrendben az elsővel: „A kormány és a Fidesz nem akar se többet, se kevesebbet, mint amivel bármelyik más európai államban felruházzák a kormányt terrorveszélyhelyzet elhárítására vagy terrorveszélyhelyzetre.”

Nem hazudnak, ez rosszabb
Németh Szilárd - MTI

Nem, egyetlen más európai országban sincs olyan jogszabály, amely a kormány által bejelentett terrorveszély (nem megtörtént terrorcselekmény) esetén a kormánynak a totális diktatúrával egyenértékű jogosítványokat adna két hónapra, parlamenti jóváhagyás nélkül. (A műsorvezető ellenvetése, hogy ilyen felhatalmazás csak úgy lehetséges, ha a parlament rövid idő elteltével jóváhagyja, nem cáfolja az eredeti kijelentés lényegi hamisságát. A vitapartnerek közül Schiffer András volt az, aki nem kertelt, és rászólt Némethre, hogy ne hazudozzon.)

A franciák 1955-ben, az algériai háború viszonyai között, 1955-ben hoztak egy olyan törvényt, amely „súlyos és azonnali” veszély esetére lehetővé teszi, hogy a végrehajtó hatalom „kivételes jogköröket” kapjon, de ennek a legszigorúbb, uniós és más európai szabályozással ellentétes intézkedéseit, mint a sajtócenzúra vagy a gyülekezési jog felfüggesztése, nem alkalmazzák. (Mind a kettő benne van a magyar alkotmánymódosítás tervében.)

Van továbbá egy Vigipirate nevű terrorellenes intézkedési program, öt fokozattal a merénylet valószínűsége szerint. Az ötödik, skarlátvörös fokozatban a terrorcselekmény bekövetkezése már biztos, azaz megtörtént. A negyedikben nagyon valószínű. Ekkor azonban a hatóságok a potenciális további áldozatok védelmére összpontosítanak, és azokon a helyeken rendelnek el fokozott készültséget (mint a legutóbbi párizsi mészárlás után Magyarországon is), ahol potenciális elkövetők felbukkanása várható. Nem a szabadságjogokat függesztik fel az egész országban két hónapra, úgy általában, a biztonság kedvéért. Ilyen nem jut eszükbe, már csak azért sem, mert például a mobil- vagy internetforgalom korlátozása megakadályozza a tettesek felderítését.

Visszatérve Németh Szilárdhoz és az igazat nem mondáshoz: a mostani „migránsügyi szakértő” korábban „rezsibiztos” volt, azaz a rezsicsökkentés nevű kormánypolitikai csodálatosságát kellett belesulykolnia a magyarok fejébe. Ennek keretében napi huszonnégy órából harminchatban nem mondott igazat, alaptétele ugyanis az volt, hogy korábban a magyarok „Európa legmagasabb gáz- és második legmagasabb villanyárát fizették”.

Ez sem volt igaz, számos országban többet fizettek a gázért is, a villanyért is, a rezsicsökkentés előtt Magyarország valahol a középmezőnyben volt. Németh Szilárd azt a félmondatot hagyta ki, hogy „a nettó átlagfizetéshez képest”. Ha nem hagyta volna ki, a magyar emberek értesülhettek volna róla, hogy nem a rezsiköltség szégyenletesen maga európai viszonylatban, hanem a keresetük szégyenletesen kevés még az egykor rosszabbul álló térségbeli országokhoz, Szlovákiához és Lengyelországhoz képest is. Ez azonban természetesen nem volt része a Fidesz-propagandának.

Vagy az élet más szférájából véve példánkat, Németh Szilárd mint országgyűlési képviselő a választókerületében tavaly, a szintén fideszes polgármesterrel összefogva kőbe vésette azt „a kommunistáról” szóló, Alekszandr Szolzsenyicinnek tulajdonított bölcsességet, amiről már hét éve kiderült, hogy hamisítvány.

*

Németh Szilárd nem egyedi eset. Nézzük magát a miniszterelnököt. A rádiónak például azt nyilatkozza: „Elegendő információ áll rendelkezésre arról, hogy növekedett a terrorveszély, és hiteles információink vannak arról, hogy terrorcselekményeket terveznek a magyar emberek ellen.”

Mondja ezt azok után, hogy a Terrorelhárítási Központ főigazgatója ismételten kijelenti, miszerint Magyarországon nincs vagy nem növekszik a közvetlen terrorfenyegetettség. Vagy amit még Németh Szilárd is mond nagy jámboran: Magyarországra többé nem érkeznek illegális bevándorlók, tehát terroristák sem vegyülhetnek közéjük. A riporter hasonlóan jámbor kérdésére aztán Orbán is elmondja ugyanezt, de nem zárja ki, hogy a jövőben még lehet. A „lehet”-ről nekem is elegendő információ áll a rendelkezésemre. Az is lehet, hogy holnap engem elüt egy autó, cáfolja meg ezen hiteles információmat, aki tudja.

(Javítanom kell. Felhívták a figyelmemet, hogy Orbán nem pontosan ezt mondta. A tanulság, sokadszor: az ember ne idézetből vonjon le következtetéseket, hanem az eredeti szövegből. A 444.hu-n Plankó Gergő kiigazítja azt a cikket, amiből idéztem. A miniszterelnök szövege ugyanis valójában így kezdődik: „Amiről beszélünk, az egy olyan helyzet, amikor elegendő információ áll rendelkezésre arról” stb. Ez önmagában azt jelentené, hogy Orbán egy feltételezett helyzetről beszélt. Csakhogy még ez sem a teljes szövegösszefüggés.

A riporter ugyanis azt kérdezi: „A politikusok vitáját látva az egyszerű ember azt gondolhatja, hogy azért van szükség erre az alkotmánymódosításra, mert most nem védi őket, hogyha, mondjuk, terrortámadás történik. Segítsen nekünk: mégis, mi az a helyzet, amikor szükség van erre az alkotmánymódosítás...” A „-ra” már nem hangzik el, mert Orbán közbevág, és elmondja az „Amiről most beszélünk” kezdetű mondatot. De ők ketten nem „arról”, nem ugyanarról a helyzetről beszélnek.

A riporter azt kérdezi, hogy mi „az a (valóságos, jelenbeli) helyzet „most”, amely az alkotmánymódosítás szándékát indokolja, Ő. pedig arról beszél, hogy milyen az a feltételezett, jövőbeli helyzet, amelynek a kivédésére megírják ezt az alkotmánymódosítást. Ha tehát a kérdésre válaszol, akkor nem mond igazat. Vagy pedig nem a kérdésre válaszol, és akkor nem mondja ki az igazságot. Azaz nem mond igazat.

A pontatlanságért bocsánatot kérek, a mondanivalóm nem változik.)

Vagy ott van Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Amikor hároméves téboly után a pedagógusok megelégelték az addig is permanens válságban lévő oktatás esztelen központosítását és diktatórikus jellegű egyneműsítését, a bárgyú, amatőr, tudatlan ötletek alapján áterőszakolt „reformokat”, Balog tiszteletes annyit tudott kiizzadni, hogy „egy kicsit túltoltuk a biciklit’. Bővebben: „Túlhúztuk a dolgot egy kicsit. Ez mindig természetes része annak, hogy ha az ember elmegy egy változtatásba, mindig továbbmegy egy kicsit, mert tudja, hogy majd vissza kell jönni”.

Balog tiszteletes nem mond igazat. Nem kicsit tolták túl, ergo nem lehet csak kicsit visszajönni. Ő volt a miniszter, amikor olyan változtatásokba „mentek el”, amelyeknek nettó eredményeképp írni, olvasni, számolni, idegen nyelven beszélni nem tudó fiatalok százezrei – és ha záros határidőn belül csak „kicsit” jönnek vissza Balog tiszteletesék, milliói – kerülnek ki az iskolákból, akik tíz év múlva, ha első munkahelyükön, amennyiben lesz nekik, elhasználódtak, már semmilyen új szakma elsajátítására nem lesznek képesek. Így sorsuk – és velük az országé – a nyomor. Ez nem „kicsi” hazaárulás.

Vagy pedig Balog miniszternek fogalma sem volt róla, milyen változtatásokat hajt végre a saját minisztériuma. Ez esetben a többes szám első személy használata nem felel meg az igazságnak.

Balog Zoltán politikusi pályáján ez nem újdonság – mint 2006. október 23. fideszes témafelelőse, maga is mondta, hogy összeeesküvés-elméletet propagál, nevezetesen hogy a rendőrattakot „képtelenség elképzelni politikai felhatalmazás nélkül”, értsd: Gyurcsány Ferenc adott rá utasítást. Az összeeesküvés-elméletet minden igyekezet ellenére sem sikerült bizonyítani. Később sem, kormányzati erőből sem. Attól még ténynek tekintik, most is úgy nyilatkozott egy másik híres – történetesen kereszténydemokrata – igazmondó, Rétvári Bence, Balog minisztériumának parlamenti államtitkára, hogy „tíz évvel ezelőtt még Gyurcsány Ferenc lovasrohamot vezényelt a békésen ünneplő emberekre”.

De mondott Balog tanár úr olyat is, hogy a rendőrök éles lőszert használtak a tévéostromkor, és ezt elhallgatják. A dolognak semmilyen vizsgálatban nem volt folytatása, ellenben kiderült, hogy a Fidesz illetékes képviselője akkor éppen azt reklamálta, hogy a nem titkolt figyelmeztető sorozat után miért nem használtak éles lőszert. Hát aztán? Balog emberijog-szakértő számára ez a tény nem létezik.

Végül még egy eset, politikailag nem ennyire fontos, de annál gusztustalanabb. Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap (a címe sem igaz, de hagyjuk) főszerkesztője, aki negyven éve van az újságírói pályán.

Miután rájött, hogy Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ő számára ellenség, minthogy szemben áll a kormánnyal, közölte a Facebook-oldalán (26 ezren követik), hogy tudja ám, ki ez a Gallóné, leánykori levén Péter Piroska: hát természetesen Péter Gábornak, eredeti nevén Eisenberger Benjáminnak, az ÁVH rettegett főnökének a lánya.

A félreértések elkerülésére: nekem Gallóné nem rokonszenves, eddig nem mutatott sok bátorságot, mostani határozott fellépése nagyjából arról szól, hogy ha már politikai hatóerővé lett a tanárok, szülők és diákok spontán lázadása, ő, aki eddig nem tanúsított észrevehető ellenállást az oktatás generációkra kiható tönkretétele ellen, megpróbál élére állni annak, amit csillapítani nem tud. De ami nem igaz, az nem igaz, és körülbelül két másodperces netezéssel meg lehetett állapítani, hogy a genealógia nem lehet igaz, mert az akkor 47 éves Péter Gábort 1953. január 3-án letartóztatták. Tehát a november 27-én született Galló Istvánné csak úgy lehetett a gyermeke, ha Péter Gábor 46 éves felesége 11 hónapra hozta a világra.

A leleplezésben egy gyors Facebook-megosztással és a hozzátett megjegyzéssel nekem is volt némi részem, pár óra alatt a nagy médiában alapos cáfolatok jelentek meg. A hír, mely szerint hülyeséggel uszított, visszajutott Bencsikhez, úgyhogy további hosszú órákkal a poszt levétele után, szerdán késő este a következő szöveget adta közre:

Ma délután Facebook-oldalamon megosztottam egy bejegyzést Galló Istvánnéról, a Pedagógusok Szakszervezete elnökéről. Amikor azonban megbizonyosodtam az abban szereplő információ valótlanságáról, a posztot azonnal eltávolítottam. Tévedésemért Galló Istvánnétól elnézést kérek.

Hogy miért közölt személy ellen hergelő céllal olyan információt, aminek a hitelességét nem ellenőrizte, arról egy szó se.

*

Ez utóbbi eset azért különbözik a többitől, mert a nem igaz állítás gyorsan lelepleződött. De mégiscsak kivétel. A többit a nyilvánosság tetemes része ténynek veszi. Európa tele van a kormánynak terrorveszélyhelyzetben totális felhatalmazást adó törvényekkel. A gáz és a villany Magyarországon volt a legdrágább, amíg a kormány be nem avatkozott. Az átlagkeresettel semmi baj, még regionális összehasonlításban sem. Szolzsenyicin ezt és ezt mondta „a kommunistáról” mint emberfajtáról.

Magyarországon nő a terrorfenyegetettség, valaki merényleteket terveznek a magyar emberek ellen, ezt a titkosszolgálatok már tudják, de a miniszterelnökön kívül másnak nem szabad részleteket tudnia. Balog miniszter hatékonyabbá akarta tenni a magyar közoktatást, általában sikerült megtolni a biciklit, csak vannak még apró hibák, elvtársak. Ha a gyerekek nem tudnak eleget, akkor az amiatt van, hogy a tanárok és a diákok nem dolgoznak elég szorgalmasan. A szemkilövésre Gyurcsány adott utasítást. Aki szemben áll a kormánnyal, ávós zsidók ivadéka (és amúgy is Soros pénzeli).

Szándékosan nem használtam a hazugság szót. Ezek az emberek nem hazudnak. Hanem olyan információkat kapnak ki tudja honnan és kitől, amiknek a hitelességében nincs okuk kételkedni, hiszen ha ezeket terjesztik a nyilvánosság előtt, akkor pénz és hatalom a jutalmuk. Feltételes reflex, mint Pavlov kutyájánál. A megszólalásért viselt személyes felelősség számukra nem létező fogalom. Hacsak valaki nagyon gyorsan bele nem veri az orrukat a „tévedésükbe”. Olyankor a forma kedvéért bocsánatot kérnek, valaki még le is hordja őket az elvtársaik közül, hogy mindenki lássa, vannak ép igazságérzetű fideszesek és magyarkereszténydemokraták is, aztán folytatják, mintha mi se történt volna.

Mielőtt bárki azzal jönne, hogy „Orbán a bűnös, ő teszi ezt velünk”: nem. Ebből az egyre barokkosabb nemigazság-építményből – nevezzük inkább valóságpótléknak – nehezen lehet és főleg nem éri meg kilátni, mert az nem pénzzel, hatalommal, tekintéllyel jár, hanem az ellenkezőjével. Ez az építmény 2014-ben, nem 2010-ben és nem is 2006-ban kezdett fölépülni.

Látható, hogy milyen könnyen ki lehet pukkasztani egy ismeretlen forrásból származó, járványszerűen terjedő hamis információt. Ezzel az eggyel megtették, a többivel nem. Mire Bencsik eltüntette a posztját, már rengetegen lájkolták, és ötszázan megosztották ilyen kommentek kíséretében: „Rá van írva a pofájára” etc. etc. Képzelhetni, hogy az 1989 óta hasonló módon elindított és sokszorosított hamis információk mennyire beleivódtak a magyar köztudatba, a politikai kaszt mindkét felének aktív és alvajáró médiájának tétlen közreműködésével.

Változás itt úgy érhető el, ha a politikai közösség, azaz a válaszpolgárok kellően nagy része visszatér a hamisságtól a valósághoz. De ez csak a megoldás egyik fele. A hamisság otthonos, mert a hamis információk terméke a gyűlölet, gyűlölni pedig egyszerű és kellemes dolog. Hogy mi lesz a lassan huszonhét éve halmozódó gyűlöletmennyiséggel, arra szerintem senki sem tud megnyugtató választ adni. A legvalószínűbb az, hogy kitör abban az irányban, amerre a legkisebb az erkölcsi és szellemi közegellenállás.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.