"Nem hinném, hogy a polgármester jobban látja a jövőt, mint mi!"

2016. december 6. - 22:09 | Régió

Mondta a szülők képviseletében Beke Zsolt az ovis-étkezdés petíció kapcsán.

"Nem hinném, hogy a polgármester jobban látja a jövőt, mint mi!"
Hájos Zoltán (Fotó: Paraméter)

Élénk vita alakult ki ismét a városi önkormányzat ülésén, amikor az óvodai és étkezdei központosításról szóló petíció került napirendre. A több mint 1400 aláírást tartalmazó íveket egy héttel ezelőtt már benyújtotta a városi hivatalnak a petíciós bizottság, az aznapra tervezett önkormányzati ülést azonban elhalasztották.

Mint megtudtuk, ennek oka éppen az volt, hogy

egyelőre füstbe ment a városvezetés terve a központosítással kapcsolatban.

A szeptemberben jóváhagyott határozat szerint januártól négy önálló jogalanyisággal rendelkező ovi működöt volna a városban, míg a fennmaradó öt ezek kihelyezett tagozatai lettek volna. Az oktatásügyi minisztérium azonban mostanáig nem engedélyezte ezt, így legalább félévet várni kell. Addig pedig marad az eddigi rendszer, tehát hogy mind a kilenc ovi közvetlenül a városi hivatal alá tartozik, önálló jogalanyiság nélkül.

"Kilenc jogalanyiság nélküli óvoda fog működni, mert a testület semmilyen más határozatot nem tud meghozni minisztériumi döntés hiányában" - közölte Hájos Zoltán polgármester.

A szülők, ugye, azt szeretnék, hogy ha már önálló jogalanyiságot adnának, akkor mind a kilenc ovinak, a városvezetés azonban szeptemberi döntése alapján csak négynek akart. Emellett elindult egy szakmai egyeztetés arról is, hogy a jövőben központosítanák az óvodai és iskolai konyhák működését. Erről sincs még végleges terv, de az biztosnak tűnik, hogy nem maradnak meg mindenhol a konyha, hanem némely intézményben csak ételkiadó működne, és egy központi konyhából hordanák szét az ebédet a gyerekeknek.

Ez ügyben már a második petíciót nyújtották be a városi hivatalnak a szülők, akik nevében elsőként Mandák Horváth Zsuzsanna (a képen) kért szót a képviselők előtt. Felsorolta azokat az érveket, amelyeket közös nyilatkozatukban megfogalmaztak. Ezek közt említette, hogy kilenc önálló jogalanyisággal rendelkező ovi esetében biztosítható azok jellegének megőrzése, és a pályázási lehetőségeik maximális kihasználása, miközben kilenc különálló ovival megelőzhetnék, hogy pénzügyi vagy akár személyes ellentétek alakuljanak ki. Emlékeztetett, hogy ha likvidálják az ovikonyhákat, megszűnik a kapcsolat a gyerekek és a szakácsok között, betarthatatlan lesz az étkezés időpontja, és az ételek szállításával a fertőzésveszély is nő.

Hájos Zoltán erre úgy reagált, hogy ezek csak feltételezések. "A reform nem számol egyetlen óvoda megszüntetésével sem, és senki nem kíván beleszólni az oktató-nevelő munkába....

Ezek csak feltételezések, félelmek. Olyan dolgokról beszélgessünk, ami igazolja a petíciót" - jelentette ki.

A petíciós bizottság másik képviselője, Beke Zsolt erre úgy reagált, "a jövővel kapcsolatban mindenképpen feltételezésekbe futunk".

"Nem hinném, hogy a polgármester jobban látja a jövőt, mint mi" - fogalmazott.

A városvezetésnek ezúttal akadt arra ideje, hogy statisztikát készítsen az azt aláírókról. Hájos Zoltán fel is olvasott néhányat a feltárt kuriózumokból, melyek szerint a petíciót aláíró több mint 1400 emberből "csak" 838 rendelkezik dunaszerdahelyi állandó lakhellyel, miközben voltak ott néhányan olyanok, akik még csak nem is a régióból származnak. A petíciózgatóknak tulajdonképpen azt ajánlotta, hogy ott kopogtassanak, ahol laknak.

„Itt a dunaszerdahelyieknek kell véleményt nyilvánítani, akik itt élnek, és itt fizetik az adót, nem azoknak, akik nem”

- húzta alá Hájos.

A petíciót aláírók azonban úgy fogalmaznak, hogy

a dunaszerdahelyi óvodákba járó gyerekek szüleiként tiltakoznak.

Antal Ágota független képviselő Hájos szavaira azt mondta, hogy az emberek legnagyobb része soha nem jelenik meg az önkormányzati ülésen, mert úgy gondolják, hogy itt "fontos emberek" hoznak döntéseket. „Nekünk az a dolgunk, hogy ha mégis eljönnek, akkor tudomásul vegyük a véleményüket" - emelte ki.

Hasonlóképp vélekedett Jarábik Gabriella (Híd) is. „Arra kell törekedni, hogy minden óvodának megmaradjon a családias légköre és az imázsa, hogy jól érezze magát minden gyerek" - hangsúlyozta.

"Szemben a városvezetéssel úgy gondoljuk, hogy a kis anyagi haszon sem indokolja a pedagógiai és humánus elvek figyelmen kívül hagyását. Korunk legfontosabb gondolkodói ezen a területen azt vallják, hogy a legfontosabb a gyerekekhez fűződő személyes kapcsolódás, ami ezzel a döntéssel sérül" - állt a Beke Zsolt által felolvasott nyilatkozatban. Emlékeztettek arra is, Jarábik Gabriellával egyetemben, hogy máig nem készült egy kimutatás arról, hogy miért gazdaságosabb négy önálló jogalanyiságú ovit létrehozni 5 kirendelt tagozattal, mint kilencet, alá-fölé rendelés nélkül.

A polgármester erre azt mondta, a következő évben elkezdődhet egy szakmai eszmecsere. Mivel a január elsejei dátum elúszott, így marad adott esetben jövő év szeptembere.

(para)