"Nem hiszem el, Gašparon keresztül még egy jogsit sem lehetett elintézni"

2020. november 11. - 11:57 | Belföld

Robert Kaliňák továbbra sem hiszi el, hogy a vasárnap több társával együtt előzetes letartóztatásba kerülő Tibor Gašpar valaha kenőpénzt fogadott el.

"Nem hiszem el, Gašparon keresztül még egy jogsit sem lehetett elintézni"
Robert Kaliňák (Fotó: TASR - illusztráció)

Az egykori belügyminiszter mindezt a Pluskának nyilatkozta a rács mögött lévő volt országos rendőrfőnök ügyével kapcsolatban.

Kaliňák korábban maga is úgy nyilatkozott, hogy bizonyos vádpontok esetében a rendőrség elég komoly bizonyítékokat sorakoztatott fel. Az egyik ilyen ügy hátterében a bűncselekmények elkövetését beismerő, és a vizsgálati fogságot megúszó Bernard Slobodník áll.

Üzemanyag és ÁFA-csalás

A nyomozati irat szerint Slobodník a pénzügyi rendőrség vezetőjeként lehetővé tette azt, hogy egy másik gyanúsított, František Böhm üzemanyagüzleteit érintő ÁFA-csalásairól a rendőrség ne vegyen tudomást. Slobodník 2018-ban és 2019-ben összesen 130 ezer eurót kaphatott ezért a "szolgálatáért".

Továbbá a pénzügyi rendőrség exigazgatója állítólag annak érdekében is eljárt, hogy a "szlovák Texasként" elhíresült, szintén üzemanyaggal kereskedő vágfarkasdi JOPI TRADE vezetőit ne vegye őrizetbe a rendőrség adócsalás gyanúja miatt.

Robert Kaliňák, aki 2006 és 2018 között két év szünettel összesen tíz éven keresztül vezette a belügyminisztériumot, abban már kételkedik, hogy a Tibor Gašpart érintő korrupciós vádak igaznak bizonyulnak majd. Az egykori országos rendőrfőnök a nyomozati anyag szerint azért kapott pénzt, mert egy óriási adócsalási üggyel kapcsolatban maradt tétlen.

90 ezer Gašpar zsebébe

Az O2 CZ SWAN, a DH Telekom, és az Interstore Group céghálójában elkövetett gazdasági bűncselekmény rendőrségi fedezéséért összesen 400 ezer euró kenőpénz került kifizetésre. Ebből 180 ezer eurót maga a Pénzügyőrség (Finančná správa) bűnügyi hivatalának volt igazgatója, Ľudovít Makó adott át Norbert Bödör nyitrai üzletembernek, aki a szálakat a háttérből igazgatta. Makó elmondása szerint a 180 ezerből 90 ezer euró ütötte Tibor Gašpar akkori országos rendőrfőkapitány markát.

"Ezt nem hiszem el, Gašparon keresztül még egy jogsit sem lehetett elintézni"

- nyilatkozta a Pluskának Robert Kaliňák, aki mindvégig belügyminiszter volt, amíg Gašpar töltötte be az országos rendőrfőnök tisztségét.

(Pluska/parameter)