Nem jelent meg tárgyalásán a holland gyilkos, akit a bíró "véletlenül" kiengedett

2016. március 8. - 11:16 | Belföld

A Pozsonyi I-es Járásbíróság elnapolta a holland Gerrit Jan Kramer tárgyalását, aki a vád szerint 2014 novemberében meggyilkolta barátnőjét, a 25 éves Simonát.

Nem jelent meg tárgyalásán a holland gyilkos, akit a bíró "véletlenül" kiengedett
Gerrit Jan Kramer és a meggyilkolt Simona

A vádlott tárgyalására március 8-án került volna sor, de a holland férfi egy orvosi igazolást küldött a bíróságra, mely szerint rossz egészségi állapota miatt nem tud Hollandiából Pozsonyba utazni a bírósági tárgyalására.

A sértett, vagyis a meggyilkolt lány családjának jogi képviselője szerint a vádlott ezzel a húzással csupán megpróbálja halasztani, akadályozni az igazságszolgáltatást.

A bíróság április 26-ra tűzte ki az új tárgyalást.

Az egyébként hajóskapitányként dolgozó Gerrit Jan Kramer a vád szerint megverte, majd felgyújtotta barátnőjét. Eredetileg a rácsok mögött, szlovák börtönben kellett volna "megvárnia" a bíróság ítéletét, ám tavaly novemberben

az ügyét tárgyaló bíró, Stanislav Dutko "elfelejtette" a felettes megyei bíróság rendelkezésre bocsátani a holland férfi panaszát, melyet vizsgálati fogságának meghosszabbításával kapcsolatban tett.

Dutko meghosszabbította a vizsgálati fogságot, de a vádlott fellebbezését csak a döntése utáni 27. napon kézbesítette a felettes szervnek - ugyanakkor, amikor lejárt a vizsgálati fogság ideje. Így a hatályos jogszabályok alapján Gerrit Jan Kramer szabadlábra került.

A nem először hibázó bíró - ő volt az, aki miatt többek között Karol Mello szabadlábra került - ellen felettese fegyelmi eljárást kezdeményezett, elbocsátását javasolja. Dutko sorsáról a Legfelsőbb Bíróság hivatott dönteni, egyelőre nem tudni, mikor.

(tasr/parameter)