1
Fotó: TASR - illusztráció
Megosztás
A bírókon és az ügyészeken kívül 2017-ben is befagyasztják minden közjogi méltóság - képviselők, miniszterek, kormánytagok - fizetését.
A kormány ma jóváhagyta az ezt indítványozó törvénymódosítást, amit maga Robert Fico miniszterelnök terjesztett a kormány elé.
A konszolidációs intézkedéssel 3,5 millió eurót spórol meg az állam, és a kormány célja ezzel az is, hogy a közigazgatásban csökkenjen a hiány.
2017-ben tehát minden említett közjogi méltóságnak pontosan ugyanolyan fizetése lesz, mint 2016-ban.
(para/tasr)