"Nem kell elzárkóznunk tőlük, csak ne legyünk erőszakosak velük szemben!"- Amit az autizmusról tudni érdemes

Az autizmussal élők sokakban félelmet keltenek, nem mernek közeledni feléjük, gyermeküket elviszik a társaságukból. Ennek okát talán saját maguk sem tudják, egyszerűen csak félnek. Holott ez nem fertőző betegség. Sőt, nem is betegség, hanem egy állapot. Az autizmus jeleiről és kezeléséről Lengyel Judit pszichológust kérdeztük, aki klinikai és egészségpszichológia szakon végzett szakember. Érsekújvárban, a Regionális Oktatási és Szociális Központban kezdett el praktizálni. Pedagógiai asszisztensként kezdte pályafutását, majd tanárként folytatta, immár harmadik éve pedig a gyógypedagógiai tanácsadó központban tevékenykedik pszichológusként.

"Nem kell elzárkóznunk tőlük, csak ne legyünk erőszakosak velük szemben!"- Amit az autizmusról tudni érdemes
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

Miért épp az autizmussal kezdett el mélyebben foglalkozni?

A diplomám megszerzése után még nem igazán tudtam, merre vegyem az irányt. Mindig is szerettem a gyerekeket, így abban biztos voltam, hogy velük szeretnék foglalkozni. Az autizmussal közelebbről a pedagógiai asszisztensi munkám során kerültem kapcsolatba. Az első munkahetem során teljesen magával ragadott az a közeg, ami ott fogadott. Az ott lévő gyerekek, az ő különlegességük. Ezután már egyértelmű volt számomra, hogy ez a szakmának az a szegmense, amerre indulni szeretnék.

Mit érthetünk autizmus alatt?

Ez egy fejlődési zavar.

Nem betegség, inkább veleszületett állapot, amely az illető egész személyiségére kihat.

Főként három nagy területet érint: a kommunikációt, a viselkedést és az emberi kapcsolatokat. Az autizmussal élőknek nehezen megy bármiféle kommunikáció, sok esetben nem is alakul ki náluk a beszéd készsége. Vannak olyanok, akiknél bár kialakult, mégsem tudnak olyan természetesen kapcsolatokat kialakítani, mint társaik. A viselkedésükben vannak nagyon jellegzetes megnyilvánulások. Ilyen például az ismétlődő cselekvések végzése, például repkedő kézmozdulatok, hintázás, stb. Ezek mind saját maguk megnyugtatására szolgálnak, ugyanis van bennük egyfajta belső feszültség, amit csak így tudnak levezetni. Azt is szokták mondani, az autisták be vannak zárva a saját világukba. Nincs igényük a barátkozásra, a kapcsolatteremtésre. A központban egyrészt igyekszünk ebből kizökkenteni őket, és rávezetni arra, hogy miért fontos, hogy legyenek mellettük emberek, barátok. Másrészt megmutatjuk, hogy hogyan kell kapcsolatot teremteni, mert olykor az igény bár megvan bennük, nem tudják a megvalósításának módját.

Miben rejlik az autizmussal élők különlegessége?

Érdekes, ahogy a világot szemlélik. Képesek egészen apró részleteket is pontosan megfigyelni.  Az, hogy mindent szó szerint értelmeznek, olykor vicces helyzeteket is ki tud alakítani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha például valaki azt mondja, „késtem, mert dugó van a városban”, egy autizmussal élő ezt úgy értelmezi, hogy egy hatalmas parafadugó van az út közepén, ami akadályozza a forgalmat. Amit kimondunk, az úgy van, számukra „szent”. Ezért nagyon oda kell figyelnünk, hogy pontosan,  tömören, számukra is jól érthetően fogalmazzunk.

Mi történik akkor, ha egy családba egy autizmussal küzdő kisgyermek érkezik?

Az egész család életét megváltoztatja ez a helyzet. Nincsenek testi jelei, a születésnél nem észrevehető. Mivel fejlődési zavarról beszélünk, a gyermek életkorának haladtával egyre szembetűnőbbé válnak az autisztikus jegyek. A legfőbb tünet, ami miatt a szülők szakemberhez fordulnak, a beszéd elmaradása.

Onnantól, hogy a szülők megtudják, szembesülnek a diagnózissal, az egész családnak úgymond „autizmus-kompatibilissé“  kell válnia.

Hogyan lehet kezelni ezeket a helyzeteket? Például egy családi kirándulást?

Akár egy egyszerű kirándulás is nagy gondot okozhat, ha nem készülünk fel kellőképpen. Kézzel rajzolt kártyácskák vagy fotók segítségével mutassuk be gyermekünknek, hogyan fog kinézni egy napja ott, ahova megy a család. Célszerű minél részletesebben felvázolni, mi lesz a program. Törekedjünk arra, hogy a lehető legkevesebb váratlan dolog érje őt. Az autizmussal élőket ugyanis épp a váratlan dolgok, változások zökkentik ki leginkább biztonságérzetükből. Ezekre sikítással, sírással, dührohammal, agresszióval reagálhatnak.

Amennyiben egészséges és sérült gyermek egyaránt van a családban, mi a teendő, hogy egyikük se érezze háttérbe szorítva magát?

Mivel a sérült gyermekhez kell igazítanunk az életünket, az egészséges testvér elhanyagolva érezheti magát. Emiatt fontos, hogy odafigyeljünk arra,  hogy semmiképp ne érezze azt, hogy neki bármiből is kevesebb jutna. Hagyni kell időt, amikor csak vele foglalkozunk, s tervezni kell olyan programokat, amik számára fontosak.

Amennyiben az idősebb gyermek a sérült, meg kell ijednie a szülőnek, ha a kisebb gyermek elkezdi a tőle látott viselkedési formákat produkálni?

Természetes, hogy bizonyos életkorban a gyerekek lemásolnak viselkedési formákat, például a testvérükét. Később azonban ezeket nagy valószínűséggel maguktól el fogják hagyni.

Képes együtt játszani társaival egy autista gyermek?

Eléggé nehezen. Náluk nincs meg az a fajta képzelőerő, ami a többi gyereknél. Például, ha tologatnak egy autót, akkor azt figyelik, hogyan pörög a kereke. Nem visznek bele semmi játékosságot, mint a társaik, akik például parkolnak, tankolnak, haladnak valamerre a kisautóval. Nem nagyon tudják beleélni magukat a szerepjátékokba sem (rendőr, üzletes, orvos, stb.). Szívesebben rakosgatnak sorba játékokat, vagy különféle tárgyakat saját szabályaik szerint.

Egy nagyobb társaságban hogyan viszonyuljunk a számunkra idegen, autista gyermekhez?

Semmiképp ne akarjunk erőszakkal közeledni felé! Várjuk meg, míg feltérképezi a terepet, felméri a helyzetet. Adjunk neki elég teret, majd várjuk meg, míg készen áll a barátkozásra.

Nem kell elzárkóznunk tőle, csak ne legyünk erőszakosak vele szemben.

Találhatunk-e olyan harmadik személyt az ő életükben, aki szükség esetén helyettesíteni tudja a szüleit?

Ez csupán megszokás kérdése. Ha van olyan, akivel kölcsönösen ismerik egymást, akkor szinte bárkire rá lehet bízni a gyermeket.

Önellátóvá tud válni egy autizmussal élő ember?

A legtöbb esetben számolnunk kell azzal, hogy nagy valószínűséggel sosem lesznek teljes mértékben önellátóak. Szerencsére azonban saját tapasztalataimból kiindulva azt mondhatom, hogy rendszeres, jól megtervezett foglalkozásokkal a képesség az öngondoskodásra nagy mértékben fejleszthető.

Szlávik Cyntia