Nem kell félni sem Ficótól, sem pedig Kiskától! Bugár elégedett azzal, hogy a rendőrség nem retteg

Bugár Béla pozitívan értékeli, hogy a rendőrség nem fél büntetőeljárást indítani olyan magas rangú köztisztviselők ellen, mint például Robert Fico exkormányfő, Andrej Kiska volt államfő és Dobroslav Trnka volt főügyész.

Nem kell félni sem Ficótól, sem pedig Kiskától! Bugár elégedett azzal, hogy a rendőrség nem retteg
Fotó: tasr

A Híd elnöke ugyanakkor nem gondolja, hogy ennek köszönhetően azonnal helyre fog állni az emberek igazságszolgáltatásba vetett bizalma. Az előrelépés a rendőrfőkapitány-választás módosításának is köszönhető.

„Teljesen elégedett vagyok, hiszen látható, hogy nem félnek semmitől” – értékelte Bugár a rendőrök munkáját. Egyben emlékeztetett, hogy Ján Kuciak újságíró és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolását követően sikerült elfogadtatni a rendőrfőkapitány-választás szabályait módosító törvényt. „Az új rendőrfőkapitány tisztogatásba kezdett a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) soraiban is. Néhány embernek távoznia kellett, ezt követően a NAKA is szabad kezet kapott. Mondhatjuk, hogy most érik be az elfogadott törvény gyümölcse” – véli a pártelnök.

Bugár szerint a jelenlegi rendőrfőnök, Milan Lučanský „leválthatatlan”, ennek köszönhetően nincs kitéve semmiféle politikai nyomásnak a mindenkori kormány részéről. A pártelnök hangsúlyozta: Lučanský szabadon végezheti a munkáját, és ennek tudható be, hogy több magas rangú köztisztviselő ellen is eljárás indult, illetve hogy megkezdődhetett az igazságszolgáltatás megtisztítása is.

A kormánykoalíció politikusa megjegyezte, a rendőrségbe vetett bizalom azért csökkent, mert a bűnüldöző szervek nem végezték a dolgukat. Úgy véli, az emberek még most is kételkednek, vajon nem csak tessék-lássék járnak-e el, ezért a bizalom visszanyeréséhez több időre lesz szükség.

TASR