Nem kizárt, hogy a hétvégi tesztelés miatt elrendelik az egészségügyi dolgozók mozgósítását

2020. október 29. - 12:07 | Belföld

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter azt sem zárta ki csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy a hétvégi országos tesztelés miatt elrendelik az egészségügyi dolgozók mozgósítását.

Nem kizárt, hogy a hétvégi tesztelés miatt elrendelik az egészségügyi dolgozók mozgósítását
Fotó: TASR

Hozzátette, hogy erről még nem született politikai döntés, de mint fogalmazott, mindent megtesznek azért, hogy ezt elkerüljék. Mint mondta, megvárják a délutánt, addigra kiderül, hány embert adnak a magánkézben levő kórházak, és mennyi egészségügyi dolgozó jelentkezik még a nap folyamán.

A miniszter kijelentette, továbbra sincs elég egészségügyi szakember, aki az országos tesztelésen elvégezné a mintavételeket és kiértékelné a tesztek eredményét.

„Mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a mobilizációt. Értékelem, hogy jelentkeznek mindazok, akik nem várják meg a mobilizálásról szóló értesítést. Egyelőre nem hoztunk döntést, de el vannak készítve a szükséges dokumentumok ahhoz, hogy bizonyos régiókban mozgósíthassuk az egészségügyi alkalmazottakat, amennyiben ez elkerülhetetlen lesz” – nyilatkozta.

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján felhívást intézett mindenkihez, akinek megfelelő képesítése van, hogy jelentkezzen a somzodpovedny.sk oldalon.

„Szombaton és vasárnap is szükségünk lenne még 2-3 ezer egészségügyi dolgozóra, akik elvégezhetik a mintavételt” - mondta Naď.

Arról sincs még döntés, hogy megtartják-e a következő héten az országos tesztelés második fázisát. Elmondása szerint erre a hétvégére megvannak a szükséges felszerelések, teszteket és tanúsítványok, amelyeket fokozatosan szállítanak a régiókba. A miniszter megköszönte az önkormányzatok munkáját, és azt mondta, úgy véli, közösen képesek lesznek elvégezni a munkát.

Naď szerint az is könnyíthet a helyzeten, ha a nagyvállalatok és a kórházak külön mintavételi pontot hoznak létre. Hozzátette, eddig 15 nagyvállalattal kötöttek megállapodást arról, hogy nemcsak az alkalmazottaikat fogják tesztelni. Külön tesztelnek a stratégiai vállalatok is. Közölte, hogy az állami és magánkórházak is kapnak teszteket az alkalmazottaik és a betegek kivizsgálásához.

A miniszter felhívta a figyelmet az egyes mintavételi helyek biztonságosságára, szerinte semmiféle aggodalomra nincs ok azzal kapcsolatban, hogy éppen ott fertőződünk meg. Hozzátette, eddig az árvai és a bártfai régióban sem tartanak nyilván olyan esetet, amelynek során az illető a tesztelésen fertőződött meg.


(TASR)