Nem rabolnak fekete furgonnal gyerekeket a Dunaszerdahelyi járásban

2018. február 8. - 16:58 | Régió

Január utolsó napjaitól téma a gyanús fekete furgon, amely állítólag gyerekeket próbál elrabolni.

Nem rabolnak fekete furgonnal gyerekeket a Dunaszerdahelyi járásban
Illusztráció (Fotó: TASR)

Portálunkon az elmúlt közel két hétben beszámoltunk több olyan esetről is, amely kapcsán felmerült a gyanús fekete jármű, melynek utasai gyerekek körül szaglásznak, viszont csak egy olyan konkrét eset jutott el hozzánk, amikor valaki meg is szólított egy gyereket azzal, hogy szálljon be a kocsiba.

Ez volt az a bizonyos felsőpatonyi cselekmény január 26-áról, amikor Előpatony határában cukorkával próbáltak becsalni egy kisfiút az autóba, miközben azt mondták neki, édesanyja küldte őket, hogy vigyék haza. A kisfiú elfutott, elmondta a szüleinek, mi történt, ők pedig feljelentést tettek a rendőrségen.

A rendőrség korábbi figyelmeztetése a Facebookon:

Néhány nappal később Apácaszakállason történt, hogy egy kerékpározó kisfiút követett egy fekete autó, ám nem történt semmilyen egyéb kontaktus közöttük, a kocsi váratlanul megfordult, majd elhajtott. Beszámoltunk arról, hogy Dunaszerdahelyen is kereste a rendőrség a fekete furgont múlt pénteken, amkor állítólag ismét gyerekeket próbáltak elcsalni, de a konkrét esetről részletesebb információt nem tudunk.

A héten pedig egy csallóköznádasdi édesanya számolt be portálunknak arról, hogy az egyik este a faluban sétáltak, amikor lányuk közelében hirtelen megállt egy sötét személykocsi, majd kiszállt a sofőrje, de miután meglátta őket, visszaült és elviharzott.

Hogy mennyire megalapozottak a félelmek a gyanús fekete járművel kapcsolatban, illetve, hogy ezek az esetek összefügghetnek-e egyáltalán, azt nehéz megmondani, mindenesetre a rendőrség csütörtökön délután egy felhívást tett közzé Facebook-oldalán, miszerint szeretnének eloszlatni egy terjedő rémhírt.

„Álhír (hoax): a szlovák városokban egy fekete furgon poroszkál, amellyel gyerekeket rabolnak el. Igazság: az elmúlt 20 évben egyetlen gyermeket sem rabolt el harmadik személy Szlovákiában. Gyerekek elhurcolása kizárólag ún. szülői szöktetés által történt”

– jegyzik meg.

Hozzáteszik, évről évre megjelennek olyan információk, melyek szerint furgonokba próbálnak gyerekeket becsalogatni, és „a rendőrség ezt mindig kivizsgálja, sosem becsüli alá”.

„Bármilyen, kiskorúakat fenyegető veszély esetén a rendőrség haladéktalanul tájékoztatja a nyilvánosságot a médián vagy a közösségi oldalán keresztül”

– fogalmaznak.

Ez így történt most is, iskolák, önkormányzatok kaptak levelet arról, hogy legyenek óvatosak.

Mint ahogy korábban is írtuk, óva intünk mindenkit attól, hogy bármilyen sötét furgon ellen önbíráskodóan lépjen fel, ugyanakkor ha gyanús autót, személyeket lát gyerekek körül mozogni, jelezze azt a rendőrségnek és portálunknak! Mivel ahogy a rendőrség is alátámasztja, szerencsére nem történt gyerekrablás, ez talán annak is köszönhető, hogy az emberek elővigyázatosak.

(SzT)