Nem tetszik a Csemadoknak a Híd marketingakciónak tűnő javaslata

Meglepte a Csemadokot a Híd magyar állami közművelődési intézet létrehozására vonatkozó javaslata. A szervezet egyelőre hivatalos álláspontot nem fogadott el, de Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke – egyben az MKP elnökségi tagja és az MKÖ listavezetője – szerint több képviselője is értetlenségének adott hangot.

Nem tetszik a Csemadoknak a Híd marketingakciónak tűnő javaslata

„Rengeteg felháborodott reakciót kapok, a legtöbben a Híd marketingakciójának tartják, amelyet rosszkor, rossz időzítéssel és rossz módon indítottak el” – mondta lapunknak Bárdos. A legtöbben azt nehezményezik, hogy a tervezet nem a Csemadokot akarja állandó támogatásban részesíteni, hanem egy új közművelődési intézetet akar létrehozni állami forrásból. „Itt van egy hetven éves szervezet, amely hasonló funkciót lát el, ez megérdemelné, hogy állandó állami támogatást kapjon” - véli Bárdos. Kifogásolja azt is, hogy az állami szervek nem részesítik megfelelő elismerésben a Csemadokot.

A Híd a napokban írt levelet közművelődéssel foglalkozó magyar civil szervezeteknek, amelyben felvetette, hogy kezdeményezni fogja egy magyar állami közművelődési intézet létrehozását. A levelet a Csemadok is megkapta, és Bárdos szerint válaszolni is fognak rá. A Híd január 15-ig várja a megszólított szervezetek elképzeléseit, után szeretne velük egyeztetni velük.

Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár szerint azonban az elképzelésük nem irányul a Csemadok ellen. „Szerintünk a magyar kultúra alapbázisa az amatőr tevékenység, és ennek a segítése, támogatása nagyon fontos feladat” – indokolta az elképzelést a Paraméter.sk-nak Rigó. Szerinte, ha állandó állami támogatást szeretnének biztosítani a magyar amatőr kultúrának, akkor annak ez az egyetlen útja. „Ez csak állami közhasznú intézményként lehet elképzelni, a nem állami kulturális intézmények támogatására a Kisebbségi Kulturális Alap szolgál, ahol a Csemadok is sikerrel pályázott, az elmúlt két évben több százezer euró állami támogatást kapott. Tehát a tevékenységét az állam már eddig is támogatta” - magyarázta Rigó. Úgy véli, hogy a Csemadok közvetlen állami támogatása ma máshogy nem megoldható. „A Csemadokot 1996-ban elvágták az állami költségvetéstől, mi pedig azt szeretnénk, ha létrejönne egy ilyen intézmény – mondta az államtitkár. – Azt szeretnénk, ha ebben a Csemadok is partner lenne, mert mi semmiképpen nem akarnánk duplicitást kialakítani. Éppen az lenne a lényeg, hogy integráljuk a meglévő, jól működő rendszert egy olyan, biztos állami háttérrel rendelkező intézményi struktúrába, ami a jövőt biztosítja.” Rigó már korábban is kijelentette, hogy a Csemadokot elsődleges partnernek tekintik az új intézmény létrehozásában.

(Para)