Nem tudják az elhalálozások felének az okát

2017. május 18. - 10:32 | Tech

Nincs adat a világon történt összes halálozás több mint felének az okáról, ami megnehezíti a hatékony egészségügyi felméréseket és a döntéshozatalt - írta szerdai jelentésében az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO).

A javuló statisztikai adatgyűjtésnek köszönhetően a világon 2015-ben bekövetkezett 56 millió halálozásból 27 milliónak feljegyezték az okát, szemben a 2005-ös helyzettel, amikor ez az arány csak egyharmad volt - írja globális egészségügyi jelentésében a WHO.

Számos országban, köztük Kínában és Törökországban tettek jelentős előrelépést az adatgyűjtésben, Iránban 2015-ben már az elhalálozások 90 százalékát pontosan dokumentálták, szemben az 1999-es 5 százalékkal, sok állam azonban még mindig nem gyűjti rutinszerűen az egészségügyi adatokat - írta közleményében Maire-Paule Kieny, a WHO egyik igazgatóhelyettese.

"Ha az államok nincsenek tisztában azzal, mitől betegednek és halnak meg a polgáraik, akkor sokkal nehezebb megmondani, mit lehet ez ellen tenni. A WHO együttműködik a tagállamokkal, hogy javítsanak az egészségügyi adatrendszereiken és az adatok minőségén" - írta Kieny.

A dokumentumból egyebek közt kiderül, hogy 2015-ben a világon 1,25 millió ember halt meg közlekedési balesetben; 125 ezer háborúban és egyéb fegyveres konfliktusban, kétharmaduk Szíriában vagy Irakban; és 468 ezer ember vált gyilkosság áldozatául.

(MTI)

Címkék: elhalálozás